fbpx

Lada-kaland – 21. nap | Hajdúböszörmény

2438 kilométerrel és 21 nappal ezelőtt még nem gondoltam volna, hogy ennyi élménnyel fogunk hazatérni a Lada-kalandról, melynek utolsó napján Hajdúböszörményben találkoztunk a helyi veteránosokkal, és a Keleti Blog csapatával. Most még elég nehéz múlt időben beszélni a túráról, kell néhány nap, mire ez a rengeteg impulzus kicsit ülepszik, de azt már most bizton állíthatom, hogy az utunk elérte célját, és sikerrel záródott! De ne rohanjunk ennyire előre, hiszen a vasárnapi etapról még tartozok nektek egy beszámolóval, ugorjunk is vissza egészen az ezt megelőző estéig.

Lada-kaland

Miután elbúcsúztunk Debrecentől, és utolsó nyilvános állomáspontunkat, a LADA Ujhelyit is magunk mögött hagytuk, egyből a hajdúböszörményi MAMRE Szállóba vitt az utunk, ahol aztán letettük egymás mellé a Vestát és az 1200s-t, és Ödönt is megitattuk. Sikerült úgy kisakkozni az időnket, hogy este kicsit lazábbra vehessük a figurát, így hát belefért még a napunkba egy séta Hajdúböszörmény pazarul újraálmodott főterén, és az akkor már több mint 2300 kilométeren keresztül utaztatott (!) Unicummal is tudtunk végre koccintani egyet. A Múzeum Presszóhoz kiülve a helyi sörmanufaktúra (Hajdú Serház) IPA-ját kóstoltuk meg, bátran ajánlom, ha a környéken jártok, próbáljatok rá. Balázs, aki szigorúan csak kólázott, még elvitt minket egy éjszakai városnéző útra a Skodájával, tökéletes este volt!

Vasárnap a piacon kezdtük a napot, a gyors reggelit követően, Honffy Danival kiegészülve (aki ezúttal telekocsival jött, a Trabantot hagyta pihenni) már indultunk is a Baross térre, ahol a már említett Skoda mellett ott figyelt Ilyés András 1958-as Steyr-Puch 500-asa, de akadt, aki Trabival, vagy épp egy ’83-as SAAB 900-assal érkezett. Hogy a Lada-vonal se maradjon ki, egy 1986-os, szép állapotban megőrzött 1200s is befutott, készítettünk is néhány közös képet.

Lada-kaland

Lada-kaland

Icuval és Zolival karöltve adtunk egy közös interjút a Hajdúböszörményi Televíziónak, majd átgurultunk a főtér szomszédságába. A vágóképek egy része a Puch-ból kiemelkedve készültek, elképesztően mókás látványt nyújtott, bár a körforgalomban megtett két plusz karika közben/után nem lettem volna az operatőr helyében.

Lada-kaland

Engedélyt kaptunk, hogy néhány fotó erejéig beparkoljunk a díszburkolatra, és ha már ott voltunk, lőttünk pár képet, amin a RetróVasak túracsapata látható. Mondtam is Icunak, hogy ahhoz képest, hogy 3 hétig utaztunk, mellette írtuk a cikkeket, készítettük a fotókat, előzetesen pedig 8,5 hónapig szervezkedtünk és tervezgettünk, egészen frissen festettünk még a Lada-kaland késői pillanataiban is.

Lada-kaland

Lada-kaland

Ehhez nyilvánvalóan kellett az a 327 kávé is, amit magunkba öntöttünk az utazásunk alatt, és amelynek utolsó csészéjét a Keleti Blog csapatával kiegészülve fogyasztottuk el. Persze a koffein mellett az a számos élmény és találkozás is pörgésben tartott minket, melyekről az összefoglalókban igyekeztem minél teljesebb módon beszámolni, nem volt egy unalmas percünk sem a túra alatt, hálás köszönetem azoknak, akik akár csak egyetlen érdekes történetszállal is gazdagították az elmúlt heteket!

Lada-kaland

Délután 3-kor aztán búcsút intettünk Keleti Blog tagjainak, mi pedig a két Ladával még intéztünk egy becsületbeli teletankot, Ica megölelte Gizit (időközben kiderült, hogy ez volt az 1200s leánykori neve, de erről egy későbbi cikkben még írni fogok), megköszönte, hogy vigyázott ránk, és egyben el is búcsúzott tőle.

A hazafelé vezető, nagyjából 120 kilométert egyedül tettem meg, az eltervezett 1800-2000 helyett a Lada-kaland 2438 km után érkezett el a végéhez, és most még teljességgel képtelen vagyok felfogni azt, hogy „ennyi” volt. Azért a macskaköröm, mert bár a következő túrára most újból egy évet várni kell, a kaland ettől még tovább fog íródni, ami kell is ahhoz, hogy az előzményekkel, és a túrával együtt a történet egy kerek egésszé álljon össze.

Hogy mi a következő lépés? Július 15-én kisorsoljuk az 1200s-t azok között, akik beszálltak az autóért folytatott játékba, augusztus 19-én pedig ünnepélyes keretek között átadjuk a nyertesnek a Ladát, méghozzá a jubileumi, 10. Veterán Kulturális Egyesület találkozóján, Hajdúböszörményben!

Lada-kaland

Úgyhogy továbbra is arra kérlek titeket, hogy éberen figyeljétek a Lada-kaland utózöngéit, akad még néhány izgalmas történet a tarsolyunkban. Illetve szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem mindenkinek az eddigi segítséget és figyelmet, nélkületek csak öncélú autózgatás lett volna a Lada-kaland, veletek kiegészülve viszont egy valódi közösségi élményé válhatott!

A túráról készült összefoglalókat ide kattintva olvashatjátok!

A Lada-kaland támogatói: Lada HungaryForex Kft.Retro-Auto Kft.Groho Team Kft.Fortuna Bt.Vacer Trade Kft.

Bense Róbert

ecotrex

Kapcsolódó tartalmak

'Fel a tetejéhez' gomb