fbpx

Utolsó csavarjáig felújított Simson

„Megláttam és beleszerettem. Lehet, ha más áll ott, az nem tetszik ennyire.”

Mátó Gergő már körülbelül két éve büszke tulajdonosa ennek a gyönyörűen felújított, négysebességes Simson S51 Enduronak. Egy ismerős révén került hozzá a Szimó, de akkor még közel sem volt ilyen állapotban. Mivel nem tartottak igényt a motorra, csak lom volt, így került át új gazdájához és lett egy közel egy éves projekt Gergő számára.

Simson

Gergő: „Épp vágytam valami hasonlóra, és láttam benne fantáziát. Először csak át akartam takarítani, felmérni milyen állapotban van, de hamar rájöttem, hogy muszáj lesz teljesen felújítani. Kivéve a blokkot, ami bontatlan. Abba nem akartam bele nyúlni.”

A tiszaújvárosi garázsban hamar megkezdődött a munka és  rövidesen több kis doboz lett a kétkerekűből.  A cél pedig egyértelműen – amennyire csak lehet – egy gyári, „patika” állapotúra felújított motor volt.

Gergő: „Elkezdtem szétszedni, közben minden alkatrészt megtakarítani és egy táblázatba felvezetni, egyeztetni a robbantott rajzokkal. Csavarokból is eredetit akartam vissza rakni, viszont a hiányosságuk és a felújítás mértéke miatt nem láttam értelmét.”

Miután mindent gondosan áttakarított, a váz homok-szórva és porfestve lett, a sárvédők, dekni és tank pedig csiszolva és autófénnyel lefestve.  Az alu alkatrészeket kézzel csiszolta fel és polírozta, a krómozott alkatrészeket újrakrómoztatta, a tank hibáit pedig lakatos javította ki. A menthetetlen alkatrészek és tömítések természetesen újakra lettek cserélve.

Simson

Simson

Így leírva könnyűnek tűnhet, ám kemény munka, idő és energia van benne. Mi sem bizonyítja jobban, minthogy lassan, de bizonyosan kezdett összeállni egy, a régi kopott, poros, hajlott vasra aligha emlékeztető fényes, gyönyörű motorkerékpár. Az eredmény pedig magáért beszél, hiszen a felújítás utáni nyáron, első alkalommal a polgári találkozón csodálhatták meg Gergő keze munkáját a rendezvény résztvevői.

Simson

Alig a megérkezést követően azonnal köré gyűltek, mindenáron meg akarták venni, sőt még a szakavatottak közül is néhányan érintetlen-gyárinak gondolták. Az első meghatározó gurulás, az első találkozós élmény, a veterános közeg és az ott összegyűlt sok fura fazon magával hozta, hogy őt is elragadta ez az őrület.

Mátóné Tonhajzer Arabella

ecotrex

Kapcsolódó tartalmak

'Fel a tetejéhez' gomb