Škoda-kaland – támogasd a túrát, nyerd meg a Škodát

Akik az elmúlt években figyelemmel követték a túráinkat – 2016-ban a Trabant-kalandot, 2017-ben pedig a Lada-kalandot -, azoknak vélhetően nem mondunk újdonságot azzal, hogy utazásunk végeztével ezúttal is kisorsoljuk a legfontosabb főszereplőt, azaz idén egy 1979-es Škoda 105S-t! Egészen pontosan őt:

A játékban történő részvételhez most is mindössze két dologra lesz szükség, az egyik, helyesen megválaszolni a lentebb található kvízt (és megadni a nevedet, címedet, illetve az e-mail címedet, amit csak és kizárólag az esetleges értesítés esetén használunk, harmadik félnek nem adjuk ki), valamint támogatni a kalandunkat minimum 1046 forinttal (természetesen többel is lehet), a többit pedig már csak Fortuna istennőre kell bízni!


Íme a kvíz, amit helyesen kell kitöltenetek, hogy részt vehessetek a sorsoláson:

A kérdésekre a válaszokat meglelhetitek a Škoda-kaland már eddig megjelent előzménycikkeiben, olvassatok figyelmesen, válaszoljatok helyesen, játékra fel!

Illetve a további infók és a számlaszám, ahová érkezhetnek a támogatói összegek:

Számlaszám: 

10701087-47689204-51200002

Kedvezményezett neve:

Autotveszek.hu Kft.

Átutalás közleménye:

Név / Skoda-kaland

A befizetést igazoló számlát e-mailes formában küldjük meg a sorsolás időpontjáig a játékosainknak. A hivatalos játékszabályzat ide kattintva olvasható el. Mindenkinek sok szerencsét kívánunk! 🙂


Ami a Škoda 105S-t illeti, egészen augusztus 17-én éjfélig játékba lehet szállni érte, augusztus 20-án sorsolunk, az átadás pedig a szeptemberi RetróVasak Találkozón lesz, ahol ünnepélyes keretek között nyújtjuk át a slusszkulcsot a szerencsés nyertesnek!

A játékból befolyt összeget idén is két részre osztjuk, a beérkezett pénz 30%-a a Biatorbágyi Nebuló Alapítvány számára lesz elkülönítve, melyet természetesen idén is kiegészítünk, csakúgy, mint az elmúlt két esztendőben, amikor a Bátor Tábort, valamint az Örömhír Általános Iskolát támogattuk veletek közösen! A másik részét a III. RetróVasak Találkozó szervezésére fordítjuk, idén a tervek szerint szeptember 8-án tartjuk meg a rendezvényt, várunk mindenkit szeretettel, ha az előző találkozónkról szeretnétek látni egy kis kedvcsinálót, akkor katt ide.

Továbbá fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy bármennyivel is támogatjátok a túrát, a leglényegesebb a Škoda-kaland által nyújtott közösségi élmény, a szórakozás és a szórakoztatás, valamint a nemes cél, amiért közösen küzdünk! Legyetek idén is részesei a retrovasak.hu túrájának, kövessétek az útvonalunkat, és találkozzunk akár útközben, akár szeptemberben!

Csatlakozzatok hozzánk Facebook-on és Instagramon is, ha naprakészek szeretnétek maradni a Škoda-kalanddal kapcsolatosan!

Bense Róbert



A Škoda-kaland fő támogatói: Duna Autó Zrt.Suzuki Barta CégcsoportFortuna Bt.Vacer Trade Kft., A Paksi Kávé, Rainbow Car Bt.Motoparts Webáruház, DS Car Autómentő Kft., Unique Store Kft.

skoda karoq

suzuki paks

fortuna bt

sunny radler

paksi kávé

motoparts

ds car