fbpx

1 éve indult a Lada-kaland, útifilmmel ünnepeljük az évfordulót

Rohan az idő! Egy éve már annak, hogy útnak indult a RetróVasak második országjáró túrája, a Lada-kaland, melynek 3 hete és 2438 kilométere alatt annyi élmény és impulzus ért minket, amennyiről előzetesen még csak nem is álmodtunk.

Bár az írott beszámolókon, és az Instagram bejegyzéseken keresztül folyamatosan tájékoztattunk titeket a 2017-es túránk alatti történésekről, volt még egy projektünk, amit vétek lett volna nem megvalósítani. Ez a most látható útifilm, melynek közel nyolc és fél percébe a Lada-kaland emlékezetes pillanatait sűrítettük bele az út kezdetétől egészen a nyereményautó átadásáig. Az első évfordulót pedig tökéletes alkalomnak találtuk arra, hogy nektek is megmutassuk a végeredményt, reméljük ugyanolyan örömmel nézitek majd ti is, mint ahogyan mi tettük.

Remek érzés volt visszanyúlni a tavalyi élményeinkhez, bízunk benne, hogy az idei túránk, a szűk két hét múlva rajtoló Škoda-kaland is hasonlóakat tartogat számunkra és számotokra, mint ahogy azt is, hogy sokan fogjátok követni a soron következő utunkat is!

Felvételek: Bense Róbert, Demencze Ilona

Vágás, utómunka: Kathi Imre


 

ecotrex

Kapcsolódó tartalmak

'Fel a tetejéhez' gomb