fbpx

A 2019-es AMTS veteránjai

Múlt hétvégén ismét az autóké volt a főszerep a Hungexpón, és bizony idén is akadtak veterán gyöngyszemek a pavilonokban. A felhozatal bőséges volt, igyekeztünk dokumentálni a legérdekesebb típusokat, mind a keleti, mind pedig a nyugati vonalon, beleértve a hazai vonatkozású járműveket is.

blank

blank

Bár a veteránok fő színhelye ezúttal is az „F” jelű pavilon volt, az AMTS teljes területén számos helyszínen találkozhattunk klasszikus járművekkel, többnyire négykerekűekkel, bár azért szerencsére néhányan a motorosokra is gondoltak. A módosított/átalakított autók sem maradhattak ki, ezek közül is volt jó néhány látványos darab.

blank

Kezdjük is ezekkel, a „B” pavilon egyik legszórakoztatóbb jelensége ugyanis az a sátras utánfutóval ellátott rózsaszín Trabant volt, melyet az EMTCE standján láthattunk. Közvetlen szomszédságában az általunk már tavaly is körberajongott Lanciák és egy Alfa Romeo Montreal parkolt.

blank

blank

A túloldalon szintén izgalmas tematikával készültek a Hot-Rod Show megálmodói, autentikus környezetben kaptunk egy falat „épített” Amerikát, persze a jól ismert USA-óriások és a pick-upok sem maradhattak ki, pin-up hölgyekkel és korabeli benzinkúttal fűszerezve. Évről-évre hangulatosabb az AMTS ezen szeglete!

blank

blank

Gyorsan átszaladtunk a „D” pavilonba is, ami bár hivatalosan a tuning gépek gyűjtőhelyének számított, azért a tisztességesen porig ültetett VW-k és Opelek között is láthattunk veteránkorba lépett keleti típusokat. A kedvenc párosításunk pont ez a Barkas-Moszkvics kettős volt.

blank

Az új autós „hangár” is bővelkedett érdekességekben, itt foglalkoztunk bővebben az importőrök standjaival, viszont ebben a beszámolóban értelemszerűen a retró gépezeteket helyezzük a reflektorfénybe. Szerencsére ezt a szervezők is fontosnak tartották, így történhetett meg az, hogy a világjáró ID. Crozz tanulmányautó közvetlen közelében a magyar járműgyártás egyik igazi gyöngyszeme kapott standot, ez pedig nem más, mint a Dutra. Egy szépséges D4K és egy 4000-es is teljes pompájában volt jelen.

Két nagy múltú márka is évfordulós standokkal készült a kiállításra, az Opel járműgyártásának 120 éves jubileumát ünnepli, míg a Citroen a 100. „születésnapjára” állított össze egy igen komoly gyűjteményt. Míg előbbi egy az általunk a Szilveszter Rallye-n is elkapott Kadett GSi-t állított ki, addig utóbbi az 5HP-től kezdve a Méharin át egészen a BX-ig számos jelentős és ismert modellről megemlékezett!

blank

blank

Az AMTS egyik legnyugodtabb és legizgalmasabb helyszíne mindig is az „F” pavilon, a Classic Automobil Show ráadásul ezúttal nem volt annyira zsúfolt, viszont a felhozatal mit sem veszített varázsából. Itt szerencsére végre a fotós szempontból hálátlan, rikító piros szőnyegeket is lecserélték, így sokkal jobban kiteljesedhettek a fényképeken többek között az amerikai vasak is.

Közülük is kiemelném az oldtimer körökben annyira talán nem ismert, de annál érdekesebb történetű Chevrolet Beretta GTU Pace Car-t. A konkrét példányt 1989-ben, Magyarországon helyezték forgalomba, azonban 1990-ben a tengerentúlon három darabot kabrióvá építettek át, melyek az Indy 500 felvezetőautójaként funkcionáltak.

blank

Az Alfa GTV és a Porsche 356 között „megbújva” egy masszív téglatest is feltűnt, mégpedig egy Volvo 245T képében. A Malév-jegyeket magán viselő 1983-as „Transfer”, azaz a hosszított változat restaurálása igazán komoly munka lehetett, ide kattintva meg is nézhettek róla egy videót, erről az autóról a későbbiekben is beszélni fogunk még!

blank

Bőséges és tökéletes volt még a Mercedes-Benz felhozatala is, de – az olasz vonalra visszatérve – a Lamborghini Espada is valóságos ékköve volt a kiállításnak. Az 1970-es évjáratú, 4 literes motorral szerelt, 350 lóerős fenevad az Egyesült Államokból érkezett és teljes restauráláson esett át. Nem kevésbé volt kellemes látvány a közelében pózoló Ferrari 308 GTS sem, mellette „kistestvére”, egy Fiat X1/9 állt.

blank

blank

Kétkerekűek közül egy-egy Berva, Panni, Csepel és Pannónia is tiszteletét tette a motorkerékpárokat képviselvén, továbbá jó néhány legendás raligép, valamint egy megvilágított utasterű, csodás állapotú Range Rover is színesítette a felhozatalt.

blank

Természetesen az „A” pavilonban is találhattunk remek részleteket, ilyen volt a Fullkontakt Garage standja, vagy éppen a tükrös akna-imitációkra felállított Lada-páros, mely mögött egy Ikarus 55 rejtőzködött.

Minden bizonnyal még sokat fogunk beszélni a 2019-es AMTS-ről, már csak azért is, mert az idei összefoglalónkba sem tudtunk és nem is akartunk minden érdekességet belezsúfolni. Volt jó néhány olyan jármű, melyekkel érdemes lesz részleteiben is foglalkozni.

Cikk: Bense Róbert

Fotók: Janoch Ábel | Bense Róbert

Kapcsolódó tartalmak

'Fel a tetejéhez' gomb