fbpx

A francia faros örökös: Renault Dauphine | Villám Veterán

Duna Auto

1956-ban mutatkozott be a Renault 700 köbcentis vajdarajának utódja, melynek gyártási jogait számos ország megvásárolta

A II. világháborút követően az európai gyártók bajban voltak. A személyautó gyártás gyakorlatilag leállt, a lakosság elszegényedett. Ekkor jelentek meg az NSZK-ban a mikroautók, mint pl. a Messerschmittn KR175 és BMW Isetta is.

Velük ellentétben a franciák más utat választottak. Persze ők is forgalmaztak pár törpeautót, pl. Inter Berline, viszont népautóik jellemzően „autó formájúak” voltak. Ilyen például a 2CV Kacsa, a Renault 4CV „Vajdarab”, illetve ez utóbbi utódja, a Dauphine.

A Dauphine formaterve már jóvalta korszerűbb volt, mint a 4CV-é, viszont ezen is sok olyan részletet találunk, ami a korabeli népautók jellegzetességei voltak. Közéjük tartozik például a kisköbcentis farmotor és a tolóablak, melynek gyártása sokkal költséghatékonyabb volt, mint a hagyományos tekerős ablakoké, mivel egyik ajtóba sem kellett beépíteni a szerkezetet. Mi több, a vele járó alacsonyabb öntömegnek köszönhetően a kis motor nagyobb teljesítményt adhatott le.

Ami még külön érdekesség, hogy a pótkereket, mint az 1000MB-ken is, egy, a csomagtartó alatti önálló tárolóba helyezték, így az nem foglalta a helyet az amúgy is apró rakodótérben. Akárcsak a FIAT az 500-assal, a Renault a Dauphine-nal akart betörni az amerikai piacra, ám többek között kis termetük miatt ez meghiúsult: a század közepi amerikai vásárlók a termetes, nehéz autókat kedvelték, ráadásul az olaj alacsony ára miatt a fogyasztás nem volt lényeges szempont.

Annak ellenére, hogy a francia gyártó az USA piacra nem tudott betörni, az autó licenszét számos külföldi márka is megvásárolta. Közéjük tartozik például az Alfa Romeo és a dél-amerikai IKA is. Azon túl, hogy mind Franciaországban, mind más országokban népszerű népautónak számított, több sportos Gordini változata is készült.

Erőforrás tekintetében az alapmodellek és az Odine jelzővel ellátott deluxe változatok is egy 845 köbcentis, soros, 4 hengeres Ventoux erőforrást kaptak, ami 27 lóerő és 66 Nm-nyi nyomaték leadását tette lehetővé. Váltó terén viszont két lehetőség létezett: a hagyományos 3 és 4 sebességes kézi váltók mellett egy 3 fokozatú nyomógombos félautomata is szerepelt a Renault palettáján.

A Kacsa, Bogár és Mini vetélytársaként bemutatott faros francia állítólagos csúcssebessége 112 km/h volt, ami még hihető is, hiszen öntömege mindössze 650 kg volt. A sportos Gordini modellek szintén 845 köbcentisek voltak, viszont ezek már 37 lovasak voltak és 130 km/h-val is száguldhattak.

Mit gondolsz, ha Te 1956 és 1967 között új nyugati autót akartál volna venni, Te a Dauhpine-t választottad volna, vagy inkább a rivális márkák palettájáról válogattál volna? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!

A típus fontosabb adatai röviden:

  • Márka és típus: Renault Dauphine
  • Elődje: Renault 4CV
  • Utódok: Renault 6 és 8
  • Gyártási idő: 1956 – 1967
  • Kategória: Kiskategóriás népautó
  • Motorelrendezés és térfogat: sor-4-es, 845 ccm-es Ventoux-motor
  • Váltó típusa: 3 és 4 fokozatú manuális és 3 fokozatú nyomógombos automata
  • Maximálisan leadott lóerők száma: 27 LE
  • Maximálisan leadott nyomaték: 66 Nm
  • Csúcssebesség: 112 km/h
  • Átlagfogyasztás: 7,0 liter

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

ecotrex

Kapcsolódó tartalmak

'Fel a tetejéhez' gomb