fbpx

A várva várt Wartburg kombi – olvasónk küldte

Már 2017-ben kinéztem magamnak ezt a csodát. Édesapámék szomszédságában találtam rá egy garázsban, melynek a hátsó falán résnyire lehetett csak be látni. Akkor a tulajdonosával beszéltem és nem akart tőle megválni. Havonta egyszer hallottuk, hogy be indítja és járatta egy kicsit, de ki nem vitte a garázsból. Majd 2019 tavaszán jött a hír, hogy talán eladó. Azonnal rácsaptam és sikerült beszélnem a lányával, mert idő közben a papa beteg lett és már nem volt beszámítható a döntések terén. Ki faggattam a lányát és mondta, hogy újjonan vette az édesapja 1988-ban. Az autó 1988.05.05-óta megtett 33.000 km-ert és semmi többet.

blank

Az utolsó útja 2012-ben volt a helyi nagybani piacra, melynek még a parkoló jegye is meg van. 2019 tavaszán megvettem és októberben elkezdődött a felújítás.

blank

blank

blank

blank

A testvérem és a sógornőm nélkül ez nem jött volna létre. Köszönhetően annak a rutinnak amit elértek együtt az elmúlt 25 évben az autó szerelés és karosszériázás terén . Szerencsére az alváz és a karosszéria apróbb hibák kivételével teljesen gyári állapotú volt. Attól függetlenül apró darabokra lett szedve és minden része vissza lett állítva az eredetire. Idén húsvét első napján kigurulhattam vele a műhelyből immár szinte új szerű állapotban.

blank

blank

blank

blank

A motor, váltó teljesen gyári állapotú csak egy nagy takarítás kellett neki. Ez a pár hónap egy örökkévalóságnak tűnt, de kész!!! Júniusban már megy OT-ra és utána teljes lesz az összkép.

blank

Erdei Péter a boldog tulajdonos 🙂

Kapcsolódó tartalmak

'Fel a tetejéhez' gomb