Apró olasz paripa – Fiat X1/9
Az olasz autógyártás egyik jelentős mellékhajtása volt a pici, de annál mutatósabb X1/9, melyből 1972 és 1989 között közel 160.000 példány készül és ezzel a legnagyobb darabszámban eladott középmotoros autó lett.
Az már elsőre feltűnik, hogy az X1/9 nem egy hétköznapi autó, és valószínűleg már 30 éve sem számított annak, hiába értékesítettek belőle viszonylag sokat. Szokatlanságának két fő oka van, a múltban a formája és a presztízse volt meghatározhatatlan, a jelenben pedig inkább a fellelhetősége, valamint az ára okozhat gondot. Tizenöt éve még azt mondták volna, hogy ez az egyik legolcsóbb sportos kabrió, ami a piacon megtalálható, mostanra viszont már leginkább gyűjtőknél élik tovább úri életüket a Fiat X1/9-esek, eladó darabot már csak elvétve találni, azok is gondozásra szorulnak.
De ugorjunk is a történet elejére, az Autobianchi A112 Runabout elnevezésű koncepcióautó tervei alapján faragták ki a Fiat „belépőszintű” sportautóját. A piacra dobott 1.3-as, 75 lóerős motor azonban nem volt elég, mivel a viszonylag kicsi autó 880 kilogrammot nyomott. Ez elsősorban az akkoriban szigorodó biztonsági előírásoknak volt köszönhető, így erőforrások szempontjából is új megoldások után kellett nézni, így született meg az 1.5-ös, 85 lóerős motor, amely már jóval karakteresebb volt.
Az 1978-as frissítés már ötsebességes Fiat Ritmo váltóval lett ellátva, de az utasteret és a karosszériát is érintette, ezt követően jóval strapabíróbb lett a kaszni, sajnos a régebbi változatokat elég gyorsan felfalta a rozsda. Ekkorra kezdett helyreállni a típus megítélése, amely a hetvenes évek elején nem volt túl rózsás, számos olyan megoldással találkoztak ugyanis a vásárlók, melyek fejfájást okoztak. Ilyen volt a kormánymű gyakori meghibásodása, a kipufogó szerencsétlen elhelyezése, valamint a súlyelosztás is. Ezeket a hibákat aztán a későbbiekben sikerült kiküszöböli, sőt, az X1/9 híres lett magabiztos úttartásáról és a megfizethető ár is sokakat vonzott. Kár érte, hogy a kiforrott technikára éveket kellett várni. 1983-tól a Bertone vette át a gyártást, és apró változtatások mellett még egészen 1989-ig a piacon maradt a modell, ezen évek alatt még húszezer új Bertone X1/9 talált gazdára.
A Fiat (Bertone) X1/9 megelőzte a korát, az első néhány évét számos probléma tarkította és talán még a piac sem volt felkészülve az érkezésére, ám a hetvenes évek vége felé befutott és kedvelt típussá vált, a kilencvenes évekre olcsó sportautóvá váló modell pedig mára már a ritkaságok táborát erősíti, és bizony nem árt mélyen zsebbe nyúlni, ha valaki birtokolni szeretne egyet.
Bense Róbert