Az amerikai Dacia története
Emlékeztek még a New Yorkban lefotózott, finn rendszámú Lada kombira? Az történt, hogy egy kedves úriember, bizonyos Eduard Palaghita a facebook-posztunk alá feltöltött pár képet, ahol a szóban forgó Lada látható, mégpedig a háza előtt. Elmondása szerint egy barátjáé az autó, neki pedig Daciája van, a fotókon ráadásképp még egy Trabant is látható, amely egy lengyel srácé. Ha már így szépen összegyűltek a keleti vasak, megkértük Eduardot, hogy meséljen kicsit az autójáról, így most egy vérbeli amerikai Daciáról olvashattok, a későbbiekben a zöld Trabit is szeretnénk bemutatni!
A továbbiakban Eduard Palaghita szavait olvashatjátok, ezúton is köszönjük neki, hogy felvette velünk a kapcsolatot és megírta a történetét!
Nagyjából 10 éve ültettem el az ötletet a fejemben, hogy szeretnék egy Daciat az Államokba. Gondoltam, hogy mennyire vagány is lenne egy olyan kocsit birtokolni, amely egyből kitűnik a tömegből, mindenki felismeri azonnal. Milyen különleges lenne vezetni egy olyan kocsit, amilyen a szüleimnek volt valaha, a kocsit, amely megtöltötte Románia útjait 20 éven keresztül, és amely átvételére Ceausescu uralma alatt jó néhány évet kellett várni.
Időközben rájöttem, hogy R12-eseket árultak Amerikában is a 70-es évek során, és én mindent felkutattam, végül az e-bayen találtam egy citromsárga kombit, persze Montanában, amely állam az USA másik oldalán található. Nem nyertem meg az aukciót, főiskolára jártam abban az időben, és nem volt elég pénzem, hogy a legjobb licitet tegyem.
Néhány évvel később aztán végre találtam egy narancssárga Dacia sedant Wisconsin-ban, ami egy napnyi vezetésre volt tőlem. 500 dollárért megvettem, és a tél közepén hoztam haza két jóbarátom segítségével. Az autó nem volt beindítva évekig, csak a fészerben csücsült. Kb. 1 évet kellet dolgoznom rajta mire sikerült beindítanom és elvinnem egy körre. Ez volt az első ismert Dacia az államokban, TV-ben, újságokban és az interneten szerepelt a története.
Időközben ráleltem a már említett citromsárga R12-es kombira, amely egy arizonai román srácé volt. Egy évvel később a narancssárga Daciámnak motorproblémái lettek, majd eladtam, az arizonai barátomtól pedig megvettem a citromsárga kombit. Ezúttal már nem engedtem ki a kezeim közül. Kamionnal hozattam el a kocsit, és amint megérkezett, elkezdtem rajta dolgozni. Találtam egy idősebb olasz úriembert, aki 1987-ig, míg a gyártó ki nem vonult Amerikából, a Renaultnak dolgozott. Az idős úrnak voltak alkatrészei, és sikerült újra összerakni az autómat. Ez már nagyon ismertté vált Romániában is, és úgy döntöttem, hogy elviszem az azévi Dacia összejövetelre Brassóba. Mindenki felismerte az autót, szinte nem hittek a szemüknek. Ez volt az egyik sztárja a show-nak, és az egyetlen amerikai R12-es modell egész Európában.
Mivel azonban később ismét egy Daciat szerettem volna, ezért csináltam egy cserét az egyik autógyűjtő barátommal, ő megtartotta az R12-est és cserébe nekem adta a fotón is látható, 1977-es, narancssárga Dacia 1300-ast.
Az autó nem sokkal korábban érkezett meg az államokba, ez volt az egyik a két eredeti Dacia közül, ami egyenesen Romániából érkezett. A másik a 70-es évek során volt ideszállítva Lengyelországból, és jelenleg is Arizonában található. Az „új” Daciám egy konténerben lett idehozva. A New Jersey-i kikötőből elvezettem New Yorkig mindenféle gond nélkül. Az autó még nincs regisztrálva, de ez nem lesz gond, mert minden 25 évnél idősebb OT-ként van nyilvántartásba véve.
A fotókon a baráti társaság keleti vasait láthatjátok:
