BMW E30 318IS (1989)
Ma Turcsics Tamás gyönyörűen felújított autóját mutatjuk be, amely nem más, mint egy BMW E30 318IS 1989-ből. Olvasói beszámoló következik.
Amiről szó van, az egy BMW E30 318IS 1989-ből. Az IS-t kevesebb példányszámban gyártották, mint a sima 18-ast,szóval nem egy hétköznapi 318. Ebben ugye a motor is 136LE-s, 4 hengeres a futóműve gyárilag M-tech, 2cm-rel lejjebb van mint a sima E30.
2007-ben sikerült megvásárolnom, nagyon sokáig szemeztem vele, egy BMW szalonban volt kirakva és mindig megcsodáltam mikor elmentem előtte.
A megvétele előtt megnéztem pár E30-at, de a fejemben mindig ott volt a kis IS. 🙂 Így hát úgy döntöttem, hogy fene fenét eszik is, de nekem az IS kell.
Elmentem hát a szalonba és megegyeztünk, nagyon boldog voltam mikor hozzám került, 2012-ben eljött a nagy felújítás ideje. Az autót teljesen szétszedtük,ki lett karosszériázva és kapott egy gyári BMW színt. Azóta még nagyobb a szerelem iránta, imádok ránézni. 🙂 Csak jó időben vesszük elő,esőt sem nagyon lát,télen pedig el van rakva a garázsba szépen letakarva plédekkel és mikroszálas ponyvával! Most lett kész a futómű teljes felújítása csapágyaktól kezdve a fékeken át a szilentekig minden újra cserélve.
Megkapta az új felniszettet is, ez már a végleges lesz. 🙂 Az autó amúgy teljesen gyári, csak a felnik nem azok, amiken a mindennapokban gurul. De a gyári szett is megvan hozzá, azokkal a téli hónapokat tölti, míg a garázsban várja a tavaszt.