fbpx

Ford GT90 – bivalyerős tanulmány

Ez a káprázatos jármű a Ford GT90 tanulmányautó. Az 1995-ös Detroiti Autószalonon bemutatott gépet egy 6,0 literes V12-es, négy turbótöltővel felszerelt középmotor röpítette 720 lóerővel. Megjelenése idején a GT90 a világ legerősebb autójának számított. 3,1 másodperc alatt katapultált 100 km/órás sebességre, és a 160 km/órás tempó eléréséhez is elég volt neki 6,2 másodperc. Az autó elméleti végsebessége 378 km/óra volt.

Ford GT90

Akárcsak a GT40 modell, a GT90 is héjszerkezetes karosszériával készült, amit méhsejtszerkezető alumíniummal és üvegszálakkal erősítettek meg a mérnökök. Az autó kettős keresztlengőkaros futóműve és ötfokozatú sebességváltója a Jaguar XJ220 modellből származott.

Ford GT90

A GT90 volt az első jármű, ami a Ford „new edge” dizájn-filozófiája alapján készült; ez az a formanyelv, ami hatásosan ötvözi a nagyméretű, sík karosszériaelemeket, a határozott éleket, a látványos üvegfelületeket és a háromszög alakú formai megoldásokat. Mindemellett ebben az autóban jelent meg elsőként a Ford első, infrával működő holttérfigyelő rendszere is.

Ford GT90

A hivatalos sajtóanyag szerint: „A Ford ugyan nem tervezi a GT90 sorozatgyártású változatának kifejlesztését, ám az autó mindenképpen praktikus célokból született, hiszen olyan technológiák, mérnöki és formatervezési koncepciók, valamint vezetőközpontú megoldások tesztelésére szolgál, amelyek idővel a Ford nagy sorozatban készített autóban is feltűnnek majd.”

via

Kapcsolódó tartalmak

'Fel a tetejéhez' gomb