GAZ M1
A GAZ M1 egy szovjet személygépkocsi, amit 1936 és 1941 között gyártott a Gorkij Autógyár. Ennek az autónak az érdekessége, hogy ez volt az első szovjet gépkocsi, amit teljesen fém karosszériával gyártottak. A gyártás elején néhány alkatrészt még fából készítettek az acélhiány miatt. Az autó alapján egy amerikai autó adta meg, méghozzá a Ford B-Modell 1934-es változata, a Model 40A típusnevű gépkocsi. Mikor még a GAZ A típusú gépkocsikat gyártották, már akkor elkezdték fejleszteni az új modellt. a GAZ A még a Ford A-Modell tervein alapszik, tehát ez a technológia még az 1920-as évekből származik. Az első kísérleti M1 gépkocsik még 1935 februárjában készültek el és 1936-ban már meg is indult a sorozatgyártásuk is. Az M1-nél az M betű Vjacseszlav Molotovra utal, akinek nevét még 1957-ig viselte a GAZ gépjárműi. A kocsi sorozatgyártása még 1941-ben megszűnt, de a megmaradtak alkatrészekből még szereltek össze autókat. Összesen mintegy 62 ezer autót gyártottak. Elég népszerű autó volt, főleg a második világháború idején élte virágkorát. Dokumentumok alapján a Vörös Hadsereg 10500 M1-est használt 1941 júniusában. Ezek a járművek parancsnoki autóként szolgáltak 1941-ben és 1942-ben. Később a szovjet-amerikai kölcsönbérleti szerződésnek köszönhetően amerikai kocsik váltották fel. A legismertebb a négyajtós szedán kivitel volt, de készült több kivitel is. M415 néven készült néhány teherszállító pickup, amit maximum 400 kg-al terhelhető. 11-40 néven készült néyajtós ponyvás változat. Ez a kocsi már egy 76 lóerős motort kapott. Készültek páncélozott autók is, köztük a BA-20 páncéljármű is M1 alapokon nyugszik. A gyártás során 1940-ig egy négyhengeres benzines 3,3 literes motorral készült, ezt később egy hathengeres 3,6 literes erőforrás váltotta fel. Ebből a gépkocsiból mára kevés maradt fenn, ezért eléggé keresett veterán, főleg Oroszországban.
Köszönjük Rankasz Dezsőnek az összefoglalót és a fotókat a retrovasak.hu – olvasói anyagok csoportból 🙂