IZS 2125 – egyszer volt, hol nem volt
Az IZS 2125 egy szovjet kisautó volt, amit 1973 és 1997 között gyártott az Izevszki Autógyár. Ez a gépkocsi az Izs által módosított Moszkvics 412-őn alapult, a prototípus 1972-ben készült el kis családi autó formájában. Ez volt az első szovjet ferdehátú gépkocsi (1984-ben követte őt a Lada Samara). Annak ellenére, hogy ez a gépkocsi ferdehátú kivitelű, inkább hajaz kombira, mivel a „D” oszlop némileg távolabb van és nem csökkenti jelentősen a súlyt. Az oroszok mégis ráaggatták a „Kombi” becenevet, hisz eléggé hasonlít egy kombi kupé gépkocsira. 1973 és 1980 között jelentős sikereket ért el a gépkocsi a Szovjetunióban, hisz nagyon könnyen meglehetett vásárolni. Ez a népszerűség részben a korlátozott versenynek volt köszönhető, mert a Lada, a Moszkvics és a Volga sokkal nehezebben volt megvásárolható. Ami talán még könnyen megvásárolható volt, az apró, zajos és kényelmetlen Zaporozsec. Az Izs mégis némileg jobb autónak számított és már exportáltak is. 1982-ben az Izs 412 szedán és a 2715 pickup mellett ez a gépkocsi is megkapta a modellfrissítést: a króm hűtőrácsot és a kocka lámpákat egyszerűbb homlokfallal váltották le. Természetesen belül is megújult a kocsi. Jobb minőségű üléseket kapott fejtámlával és a műszerfalat a Moszkvics 2140-től kapta meg. Ugyan nem volt már olyan szép, mégis elfogadható autónak számított. Az egész gyártási cikluson egy motorral készült. Ez a motro az UZAM 412 névre hallgatott. A négyhengeres, benzinüzemű erőforrás 1478 ccm-es volt, ami 75 lóerőt teljesített. A gyártás a ’90-es évekre némileg megváltozott. 1991-ben szétesett a Szovjetunió és mikor a gyárat privatizálták, a gyártósorok némileg átalakult. Más eszközöket is elkezdtek gyártani (pl. lőfegyver). Mikor a Moszkvics gyár bevételei az évtized közepére drasztikusan csökkentek, függetlenítették az AvtoVAZ-tól és így lett Izh Auto. A kocsi gyártása 1997-ben fejeződött be, mikor felváltotta a modernebb megjelenésű, Lada Samara-ra hajazó Izs 2126.
cikk/fotók: Rankasz Dezső