Kezdődik a visszaszámlálás: jön a II. RetróVasak Találkozó
Már csak néhányat kell aludni szeptember 23-ig, amikor is a 2016-os év után már másodjára töltjük meg Biatorbágyon, a Gyöngyvirág utcai parkolót veterán, vagy épp a 30 felé közeledő autókkal, motorokkal. Mivel már tavaly is teltházas volt az esemény, ezért idén úgy döntöttünk, hogy a többi parkolórészt is megnyitjuk a regisztrálók előtt, így már 170 járművet tudunk befogadni. Egészen hihetetlenek vagytok, hiszen a bővítés ellenére is alig két és fél hét alatt megteltek a kiállítói helyek, köszönjük a hatalmas érdeklődést!
Bár a regisztrációt már lezártuk, fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy a látogatók tekintetében nincs létszámstop, mindenképp érdemes tehát kinézni, a legközelebbi vendégparkolót a vasútállomás mellett találjátok, az alábbi térképen ezt, és a találkozó helyszínét is jelöltük (előbbit zölddel, utóbbit pirossal).
A II. RetróVasak Találkozóra szeptember 23-án 10 órától várjuk a kiállítókat is, és minden kedves érdeklődőt. Akik regisztráltak, azoknak lehetőségük nyílik 20-30 percben bemutatót tartani autójukról/motorjukról, hangosítást biztosítunk, 2 előadó fér még bele a programkeretbe! Ezzel kapcsolatos igényeiteket írásos üzenetben küldjétek el részünkre! Ha minden részletről szeretnétek értesülni, akkor csatlakozzatok a facebook-eseményünkhöz is!
Újdonság, hogy idén lesz a találkozónak hivatalos házigazdája is, Dr. Tordai István fog a mikrofonunk hangosabbik végén állni, az eseményről a SportVerdában is beszámolnak majd. Tavaly nagyon hiányoltátok a retrovasak.hu-s pólókat/bögréket/kulcstartókat, ezért idén a helyszínen lehet belőlük vásárolni, illetve előrendelni.
A további programokról néhány főbb részlet:
-a bejárat melletti területen partnereink, a Lada Sipos Kft. a Fábián Kft., és a Suzuki Barta Cégcsoport nyújtanak majd tesztvezetési lehetőséget
-a pavilonoknál Mészáros Zoltán gyűjtő játékkiállítása tekinthető meg, korabeli legókkal, PIKO autókkal, Matchboxokkal, valamint számos játékkülönlegességgel
-a parkoló túlsó végében Pénzes Lászlónál lehet jelentkezni Lada 2105 rendőrautó élménykocsikázásra, illetve lehetőség nyílik megismerkedni egy Mercedes-Benz gépjárműfecskendővel is
Néhány kérés a kiállítók felé:
Nem akarjuk feleslegesen túlszabályozni a találkozót, azonban pár dolgot szeretnénk közölni veletek, illetve kérni tőletek:
-Nagyon figyeljetek és vigyázzatok egymásra, és egymás autóira, motorjaira, értéktárgyaira is!
-A gumiégetést és a nyélgázon csapatást senki ne demonstrálja, ez a rendezvény nem erről szól.
-Kérjük továbbá, hogy lehetőleg a Dózsa György utat keresztező körforgalom felől közelítsétek meg a Gyöngyvirág Utcai P+R parkoló területét, hiszen itt lesznek elszállásolva a kiállított járművek, és itt lesz a „bejárat” is. A beengedés és a felsorakozás 10-12 óra között, érkezési sorrendben történik majd, miután egyeztettük a regisztráció során megadott nevet és rendszámot.
-Csak azoknak tudunk kiállítói helyet biztosítani, akik a regisztrációval előzetesen jelezték érkezésüket, kérjük, ezt feltétlenül vegyétek figyelembe!
-Kijáratként a két parkoló közötti összekötőt, valamint a túlsó végén található kivezetőt jelöltük ki. Amennyiben korábbi időpontban távoznátok a kiállítói területről, feltétlenül keressétek meg a legközelebbi szervezőt, hogy a kivezető utat tudja biztosítani, kérjük, nagy körültekintéssel haladjatok végig a rendezvény területén! A terület elhagyása hivatalosan 17 órakor kezdődik meg.
-Bármilyen kérdés, vagy óhaj esetén keressétek a retrovasak.hu nyakpántos szervezőket, mindenben segítünk, amiben csak tudunk.
-A rendezvényen kép- és hangfelvétel készülhet, melyet a SportVerda című műsorban is bemutathatnak!
A találkozó facebook-eseménye ide kattintva érhető el.
A helyszínen mosdó használata, étkezési lehetőség biztosított.
A rendezvényen egészségügyi csapat teljesít szolgálatot.
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
Kapcsolatfelvétel: ide kattintva küldhetsz üzenetet nekünk, kollégáink rövidesen válaszolnak!
Szervezők: Kajári Zoltán | Bense Róbert
A II. RetróVasak találkozó támogatói: Lada Sipos, Fábián Kft., Suzuki Barta Cégcsoport