Lada-kaland – tavaszi éledezés

2017-05-06

3 851

Tél tábornok időnként meglepően komolyan odatette magát az elmúlt hónapokban – bár sanszos, hogy csak én vagyok puding, és elszoktam a tartós -10-15 fokoktól – és hiába büszkélkedhet a Lada Tajgára szabott fűtéssel, azért már nagyon vártam a tavaszt, és az azzal járó feladatokat, találkozásokat, programokat. Ezeken megyünk most végig, hogy az újabb előzménycikk végén végre megérkezzünk a jelenbe!

Az előbbi felsorolás sorrendje nem véletlen, hiszen először a műszakival kellett „megbirkózni”. Azért az idézőjel, mert a márciusi vizsga inkább egy könnyed csuklómozdulatra hasonlított. Előzetesen, a biztonság kedvéért azért átnéztük az autót, nem is akárhol, kedvenc klasszikus szereldémbe vittem, Sanyi bácsihoz.

Később aztán a bázison kíváncsiságból megnézték a kétoldalas lapot, ami a kicserélt alkatrészek sorát tartalmazta, lelki szemeim előtt szinte láttam a növekvő kérdőjeleket a biztosok fejei fölött, hogy miért, és minek?! Sokak számára nehéz megemészteni, hogy milyen vezérelv alapján locsolnak kisebb összegeket korosodó autókra, főleg olyanokra, melyek régen rogyásig sorakoztak az utcákon. Valahol megértem ezt a fajta hitetlenkedést, mert egyrészt nem kötelező szeretni ezeket a járgányokat, másrészt, aki évtizedekig csak és kizárólag ilyen autókat látott/javított a műhelyében, csak épp nem patent, hanem sokszor kendácsolt, vagy bontó kapujában ácsorgó állapotúakat, annak vélhetően nem szépítette meg annyira az emlékeket az idő.

Nem meglepő módon a veteránosok, régi autókat kedvelők köreiben nem ez a látásmód érvényesül, és az elmúlt években meg is értettem, hogy ez miért van. A nosztalgia, szerelési/felújítási/restaurálási hajlam ennek az egésznek csak egy része, a lényeg számomra valahol ott van, hogy amikor beülök egy Ladába (vagy tavaly a Trabantba), megérzem az autó illatát, elvégzem a kis rituálékat (a kalaptartón vidáman headbangelő bólogató kutya megigazítása, elefántfül kinyitása, biztonsági öv leakasztása), illetve végiggondolom, hogy milyen korszakokon gurult keresztül az évtizedek alatt az autónk, olyankor elfog egyfajta nyugalom, ami kizökkent a modern, sokszor idegesítően villódzó-kapkodó világból. Egy veteránkorú jármű – legyen bármennyi kereke, vagy bármelyik márka szülöttje – maga a béke szigete a tulajdonos számára. Nem egyszerű ezt elmagyarázni, megélni.

lada3

Áprilisban másfajta mederbe sodródott a munka, hiszen a Keleti Blog csapata érkezett forgatásra, az egész napos elfoglaltságnak hamarosan láthatjátok a végeredményeit, egyrészt készülőben van a Lada-kaland beharangozó videója, valamint a srácok youtube-csatornájára is felkerül majd egy bemutató a RetróVasak autójáról. Álljon itt néhány előzetes fotó, igazán hangulatos napot töltöttünk el az egykori mezőtúri főiskola helyenként időkapszulának is beillő udvarán.

A tavaszi lendületünk itt még nem állt meg, alig egy héttel később már a szarvasi majálisra készültünk Demencze Icuval, aki a június 19-én induló túránk javarészében velünk fog tartani. Lényegében ez az út volt a Lada-kaland főpróbája, a tavalyihoz képest pedig fényévekkel jobban sikerült. Komppal „úsztunk” át Szarvasra, sajnos azonban a veterán találkozóra már nem tudtunk bemenni, a rendőrök által biztosított beengedést, vagyis inkább be nem engedést a délutáni zsúfoltság számlájára írhattuk. Ez persze nem szegte a kedvünket, besétáltunk a helyszínre, jó néhány ismerőssel összefutottunk, és csodás járműveket fotóztunk, a visszaúton látott, kompra váró Csepel jóvoltából pedig nem mindennapi látványban volt részünk. Leendő túrajárgányunk kezes bárányként viselkedett, élmény volt minden közös kilométer! Ahhoz képest, hogy a kaland hivatalosan még el sem indult, egész izgalmas időszakokon vagyunk már túl…