Mikulás Rallye – szán helyett…
December második hétvégéjén rendezték meg a hazai rallye már hagyományosnak tekinthető év végi összejövetelét. A 2017-es már a 21. alkalom volt arra, hogy a mezőny összeverődjön a bajnokság után egy tét nélküli örömautózásra a Veszprém körüli lőtereken. Ennek ellenére szerencsére a komoly versenyzés, és a szoros befutó sem maradt el.
A több, mint 100 autóból álló mezőny a várpalotai gyorsaságin kezdte a versenyt pár perccel reggel 9 után, majd a jutaspusztai körgyors és a Kislőtér gyorsasági következett. Egy rövid szünet után a szervizparkban délután a versenyzők megismételték a reggeli szakaszokat.
Ugyan a bajnoki pontok utáni versengés már nem hajtotta a csapatokat, a nézők nagy örömére szinte az összes jelentősebb alakulat tiszteletét tette a versenyen. A kilátogatóknak összesen 15 R5-ös gépet volt lehetősége megcsodálni, de az utánuk érkező Lancereket is Imprezakat hajtó pilóták is kivették a részüket a közönség szórakoztatásából.
Az idősebb gépek kedvelői sem unatkoztak a pálya mellett. Az itthoni rallye versenyektől szinte elválaszthatatlan Lada VFTS-ek sem hiányozhattak, de láthattak E36-os BMW-ket, 240-es Volvót, és az elsőkerék-hajtás korlátait kellő – néha pedig túlzott – lelkesedéssel feszegető párosokat.
A verseny kiegyenlítettségét az is jól jelezte, hogy hat gyorsasági szakasz során öt párosnak is sikerült elérnie szakaszgyőzelmet. Az első gyorson a Kazár-Dallos páros volt a leggyorsabb, majd Maricsek-Bán, Ranga-Szőke és Balogh-Holczer párosok is eredményesek voltak, végül pedig a Turán-Bagaméri egység duplázott.
A dobogó legfelső fokára végül a Fabia-R5-öt hajtó Ranga-Szőke páros állhatott fel, mindössze 2,5 másodperccel legyőzve Turánékat, és a harmadik helyezett Bútorék is csupán 6 másodperc lemaradással értek célba.
Cikk | fotók: Janoch Ábel
Ábel remek fotóit Facebookon itt, Instagramon pedig ide kattintva érhetitek el.