Oldtimer Show 2017
Az idei rendezvény is bővelkedett látnivalókban, ezeket igyekeztünk összegyűjteni, lehetőleg úgy, hogy mindenki megtalálja kedvenc modelljeit, legyen az akár keleti, nyugati, vagy éppen tengerentúli jármű.
Az Oldtimer Show ebben az évben is a Vasúttörténeti Parkban, mintegy 10 hektáros területen várta az érdeklődőket és a kiállítókat. A háromnapos eseményen a számos kísérőprogram mellett a fő attrakció természetesen a több száz veterán jármű volt, a szervezők igyekeztek a legszélesebb érdeklődési kört lefedni, és olyan típusok számára biztosítani a megjelenést, melyek korhű módon képviselik a még létező, vagy akár már megszűnt, ám nagy múlttal rendelkező márkákat.
Az oldtimer szépségverseny a kiállítók számára is biztosított izgalmakat, a résztvevőknek pedig néhány autó esetében lehetőségük nyílt üléspróbát is tenni. Ebben az évben is volt pár slágermodell, melyeknél sorok kígyóztak egy-egy jó fotó ellövésének reményében, de a youngtimerek, és a veterán motorok is nagy érdeklődést váltottak ki a látogatókból, mint ahogyan a Vasúttörténeti Park mozdonyai és sínautói, valamint a kültéri helyszíneken elhelyezett járművek sem szenvedtek hiányt kíváncsiskodó tekintetekből.
Nézzük galériáink főszereplőit, szép felhozatal volt Moszkvicsokból, a 2140-es szomszédságában egy szépséges 408-as parkolt, de feltűnő jelenség volt az ukrán rendszámos GAZ-21, valamint az 1968-as évjáratú Zastava 750 LUX is. A „Kispók” és Warszawa együttállás pedig kifejezetten látványosan szemléltette a méretbeli különbségeket.
Szerencsére a BMW – VW – Porsche vonalról sem feledkeztek meg a szervezők, remek darabok kaptak helyet az Orient-csarnokban. A brit felhozatalt pedig többek között MK3-as Triumph Spitfire és MK1-es Austin Healey Sprite is erősítette.
Az amerikai nagyvasak közül találkozhattunk Mach 1-es Ford Mustanggal és Pontiac Chieftain-nel is, de a legendás Corvette C3 Stingray is tiszteletét tette, a mellette álló, ötliteres, 228 lóerős, V8-assal szerelt, 1965-ös Shelby Cobráról már nem is beszélve!
Van még egy csokorra való képgyűjteményünk a 2017-es Oldtimer Show-ról, a hét folyamán további galériával jelentkezünk, a fotókért köszönet Bacsa Zoltánnak.