Opel Rekord A 1.7 S luxus, 1964-ből
„Opel, ami sosem kop el”-Halljuk ezt a közhelyként is említhető mondatot. De vajon van-e igazságalapja? A mondás még a régi idők Opeljeinek korában keletkezett. A Trabantok és Skodák között meglehetősen feltűnő jelenség volt a maga idejében, manapság pedig az 50 éves kora és formavilága miatt illetik elismerő pillantások a Rekordot. Nem is csoda, hiszen külső és belső vonalain azért ,,erősen” érződnek az amerikai cirkálók irányvonalai! Hosszú, lapos orr, lágyan ívelő övvonal, hatalmas ámde lapos csomagtér és temérdek krómmal kiegészített alkatrészek fogadják az óvatlan bámészkodókat. Az ajtókat kinyitva egy teljesen másik világ tárul elénk. A Műanyag belsőhöz szokott szemeknek pásztázni kell a belsőtérben található „nemesfémek között” Még a kesztyűtartó fedele is acélból készült, az eredeti szín szerinti fényezéssel.
Az autó rövid története: Rüsselsheimben gyártották 1963-65 között ezeket a típusokat. A gyárból lekért adatok alapján az autónak a gyártási dátuma 1964.március.12. Szerelem volt ez első látásra. 1987-ben volt utoljára forgalomba helyezve, s közel 25 évet állt kivonva egy garázsban, s sóvárgó pillantásokat vettet az 1552-es ostromot megélt várra. Karosszériaelemei és a belső azért magán viselték a 80-as évek Vatera, Ebay nélküli világ nyomait. Mivel nem lehetett csak jóformán Lada, Wartburg, Skoda alkatrészeket fillérekért beszerezni ezek lettek a javítások meghatározó alkatrészei – sajnos.
Ezek után elkezdődött az autó teljes felújítása, karosszéria kívül-belül fémtisztára lett csiszolva. Két hátsó javítóívet kellett rajta cserélni, amit megjegyeznék a német Ebay-en olcsóbban meg lehetett vásárolni, mint itthon! Megkapta a teljes alváz, üregvédelmet és az eredeti 2 színű fényezését melynek köszönhetően az ember néha fekete-fehéren látja belőle a világot. A már fentebbi sorokban említett oldalon sikerült beszerezni hozzá első, hátsó szélvédőgumikat, ajtógumikat, első-hátsó lámpákat, burákat, indexeket. Ezen kívül kapott egy új tetőkárpitot. Futóművek is teljes felújításon, festésen mentek keresztül. Motor is kapott egy felfrissítő tömítésgarnitúrát s egy alföldnyi sík felületet!Beszerelés utáni első indítózás hangját s majd a beindulást soha nem fogom elfelejteni. Mind a négyünk arcán ott ült a fáradt, de örömteli mosoly melyet csak a motor lágy hangja nyomott el.
Műszaki adatok: A motortérben rejlő technika igazi ritkaságnak számít már napjainkban. Az 1.7 S motor 49kw-os, 67 lóerőt teljesít, az erőforrás szinte elveszik az óriási motortérben, nem csoda, hiszen ide a 6 hengeres motornak is be kellett férnie, mert ilyen is volt ám a kínálatban. A vezérlés olyan, amit manapság már csak a tankönyvekben láthatunk: alulvezérelt, felülszelepelt és nyomórudas.
50 évvel ezelőtti, 160-ig skálázott műszer tájékoztat a pillanatnyi sebességről, a „higany” 50 km/óránál vált zöldről narancssárgára és 100-nál pirosra. A motor hosszában került elhelyezésre 1680cm3-es 4 hengeres a 4 sebességes kormányváltón keresztül a hajtás a hátsó kerekekre összpontosul. Lassításról az első tárcsafékeknek besegítő hátsó dobfék is gondoskodik.
Extrák: A 60-as évek elejét időző extrákkal felszerelt Luxus kivitelű autó. Gyári két színű fényezés, tetőablak, első tárcsafékek, első ajtó pillangó, ablakai tekerőkarosak, hátsó szélvédőfűtés és párátlanítás, hátsó ülések közötti méretes könyöklő, gyári rádió, belső óra, tolatólámpa, gyári dísztárcsák, króm lökhárítóval, díszlécekkel szerelt autó.
Az időközben lassan, de biztosan „tucatautó” gyártóvá avanzsált Opel a 60-as, 70-es években igazán nagyot dobott a Rekorddal, mely nem véletlenül lett népszerű nemcsak Európa szerte, de távoli kontinenseken is. Egy olyan gépkocsit gyártottak az akkori GM égisze alatt, mely széles rétegeket volt képes lázba hozni sokoldalúságával, egyszerű és használható kivitelével és nem utolsósorban gyönyörű vonalaival.
Egy olyan korszakot képviselt, amelyben igazi rangja volt az Opeleknek.
Gál Róbert beszámolóját olvashattátok!