Škoda-kaland – 5. | 6. nap – Budapest, Keszthely

2018-07-08

Támogasd a túrát, nyerd meg a Škodát!

Újabb két nap, újabb kalandozások, átlépte a túra az 1000. kilométerét, megfordultunk a keszthelyi Škoda-találkozón is, és vasárnap már robogtunk is tovább Sopron felé. De előtte jöjjön a pénteki/szombati napok összefoglalója!

Lényegében a fővárosi nappal „átvágtunk” az országon, egyrészt szükség volt egy állomáspontra a Keszthely-Sopron-Szombathely háromszög előtt, másrészt Icu is csatlakozott végre a Škoda-kalandhoz! De ne rohanjunk ennyire előre. Hosszú és kissé idegtépő volt az út Budapestre, a 4-es felújításából/bővítéséből adódó dugók, forgalomkorlátozások változatos módon akasztották meg az utat. „Hamarabb forrok föl én, mint a Škoda…” – gondoltam magamban.

A Markó utcai Kresz Géza Mentőmúzeum volt a cél, ahová viszont a Fortuna Bt. egyik céges autójával gurultunk ki, lévén nem mertem volna a Škodában, az utcafronton hagyni az összes cuccomat, és a péntek délutáni csúcsban sem kívántam nyúzni az autónkat. Talán ennyi könnyítés belefért. Mindenesetre a kiállítás szuper volt, érdemes elnézni, azonban két dologra figyeljetek! Egyfelől a parkolás nem egyszerű a környéken, másfelől a veterán gépeket átköltöztették a Mohács utcába. Ezt egyébként éppen Győrfi Páltól és a múzeumos kollégáktól tudtam meg, mindenképp pótoljuk a Veteránbázist, sajnos péntek délután már nem volt lehetőség a bejelentkezésre. Ettől függetlenül a Markó utcai tárlat is tartogat bőséggel látnivalókat, korabeli fotókon, maketteken, modelleken elevenednek meg a régi korok mentőautói, az IFA Garantoktól, a Roburokon át, egészen a Nysákig. A hazai mentéstörténetet változatos installációkon lehet nyomon követni, a segédeszközök mellett a mentőrádiók alkalmazását, illetve a telefonközpont működését is megismerhetjük.

Megjegyezném, hogy a Geocaching rajongóknak is érdemes útba ejteni a múzeumot, meg is találtuk az ott elrejtett ládát, igazán mókás kis „mellékküldetés” volt!

Budapesten sem maradtunk azért veterános látnivaló nélkül, a Nádor utcában egy szépséges Opel Rekord C-be futottunk bele, csak nézzétek meg azt a hajlított hátsó lámpát, egészen kivételes (és kívánatos) megoldás!

Miután kicsit csendesedett a csúcs, keresztülvágtattam a Škodával Budapesten, végül pedig Biatorbágyon kötöttem ki, itt volt az aznapi szállásunk. Ennek apropójából a Viadukt alatt még készítettem néhány képet.

Másnap reggel, immár Icuval kiegészülve, Keszthely felé vettük az irányt. Laza 180 kilométer következett, szitáló esővel és egészen hűvös széllel párosítva. Az Inotal Erőműnél megálltunk néhány hangulatos fotóra, aztán a szélben „vitorlázgatva”, egész jó tempóban haladtunk a célunk felé.

Nagyjából fél egy körül már meg is érkeztünk Keszthelyre, illetve a Škoda-találkozó helyszínére, a Zala Kempingbe. Legnagyobb örömünkre ez egy családias, kedves hangulatú összejövetel, és még az előző esti/reggeli eső sem riasztotta el a márkatársakat. Nyoma sem mutatkozott zsúfoltságnak, a Balaton pedig karnyújtásnyira volt a Škodáktól, ennél jobb párosítást nehezen lehetett volna elképzelni. Ami nagy öröm volt számunkra, hogy nagyon sokan felismerték az autónkat, sokakkal beszéltünk néhány percet, elmeséltük az addigi élményeinket, illetve beszélgettünk a további tervekről. Remek délután volt, és egy igazán összetartó, kedves közösséget ismerhettünk meg.

Arról nem is beszélve, hogy a márka felhozatala igen színes volt, a teljesség igénye nélkül, 100-asok, 105-ösök, 120-asok, de még egy 130 RS és egy Octavia kombi is tiszteletét tette a rendezvényen. Közülük jó néhány autóval és tulajdonosaival egyébként találkoztunk már korábban, de akadtak határon túli látogatók is. Természetesen mi is beálltunk a dupla/szimpla kereklámpás és kockalámpás sorba, ha valamire, hát erre nagyon büszkék voltunk, jó érzés volt ennyi testvére között látni a tavaly ilyenkor még egy garázsban búslakodó 105S-ünket.

Az esti szállásunkkal kapcsolatosan akadt egy kis kalamajka, lényegében a foglalás nem volt rögzítve, és közben teltház lett. Azonnal a segítségünkre sietett Perger Zoli, ám minden igyekezetünk ellenére nem sikerült a környéken kiadó szobát találni. Mivel egyébként is találkoztunk volna Zolival (és fogunk is még 12-én), ezért aztán végül a lakókocsijukban sikerült berendezkedni, ezúton is hálás köszönetünk a szíves vendéglátásért! Találkozásunk oka eredetileg az lett volna, hogy 1-2 apróságot megnézzünk aknában a Škodán, lévén az 5 nap / 1000 km nem éppen kímélő használat, így egy-két helyen megcsöppent az olaj és a víz. Bilincsek és csavarok lazulhatnak meg a rezonanciától, és ez is volt a probléma, bár mint utóbb kiderült, másnap reggel is rá kellett még néznie Zolinak, de erről már a következő összefoglalóban.

A késő délután további részei sem múltak el kalandok nélkül, Zoli elvitt minket az Y házakhoz, amelyek közül az egyikbe fel is mehettünk, az épület tetejéről pedig páratlan kilátás nyílt a Tapolcai-medencére! A naplemente előtti arany órában csodás képeket lőhettünk.

Ezt követően Páhli Zoli bácsihoz vezetett az utunk, aki épp egy 9 napos németországi MZ túrára készül motoros társaival. Miután megmutatta otthoni gyűjteményét (többek között egy második világháborút is megjárt DKW 200-at – fogjátok majd látni), átgurultunk egy zárt telephelyre, ahol további kétkerekűek és néhány Trabi is megbújt (többek között egy épített Tramp).

Amilyen kétségbeejtően kezdődött a késő délutánunk a szálláshellyel kapcsolatos kavarás miatt, olyannyira remekül záródott az este. A napunk teljesen elment, valamikor 9 környékén kerültünk asztalhoz, így a tegnapi összefoglaló ezért tolódott mára, de azt hiszem, így is bőven megérte az élményekért cserébe!

Ha még nem tudjátok, hogy mi is az a Škoda-kaland, nézzétek végig a már eddig megjelent cikkeinket, és csatlakozzatok hozzánk Instagramon is, ha naprakészek szeretnétek maradni!

Cikk: Bense Róbert

Fotók: Bense Róbert, Demencze Ilona