fbpx

Škoda-kaland – hajdúböszörményi kiruccanás

Az előző hétvégénk sem múlt el eseménytelenül, ezúttal ugyan nem mentünk olyan messzire, mint néhány hete, de legalább annyira fontos volt számunkra a hajdúböszörményi veterán kiállítás is, akár a csehországi kalandunk. Már hónapokkal ezelőtt megbeszéltük Balázzsal, hogy 2018-ban is ellátogatunk a Veterán Kulturális Egyesület által szervezett rendezvényre, melyen tavaly is jelen voltunk, ugyanis ott adtuk át a Lada-kaland nyereményautóját! Mivel azonban idén augusztus helyett májusban tartották meg a találkozót, ezért átadás még nem volt, azonban a Csehországban eltöltött hosszú hétvégéről, valamint a Škoda-kalandról is alaposan beszámoltunk, egészen a kezdetektől, a felújításon át, illetve a nyári terveinket illetően is. De kezdjük egy kicsit korábbról a napot, hiszen mi csak egy részlete voltunk az amúgy szuperhangulatos találkozónak.

A programok már reggel elkezdődtek, a megnyitó után a Hajdúsági Veterán Futam következett, mely az igen komoly elnevezésével ellentétben egy igazán játékos, különböző feladatokkal tarkított vetélkedőt takart, a regisztrált résztvevők közreműködésével. Emellett már zajlott a Bocskai téren is a felsorakozás, illetve a nosztalgia autóbuszjárat is folyamatosan rótta a köröket, egy gyönyörű Ikarus 311-es személyében.

Ezt követően érkeztünk mi is, a Hajdúböszörménybe vezető út egyébiránt kifogástalan volt, oda-vissza ismét nagyjából 250 kilométer került a 105S-be, természetesen ezúttal is minden probléma nélkül hozta a kötelezőt a Škoda! Az idei kalandunk bemutatója után végre jutott idő körülnézni a téren, mely alapból is a város legszebb része, de veteránokkal megtöltve egyenesen párját ritkítja a látvány. Szerencsére ezt rajtunk kívül is sokan így gondolják, rengetegen gyűltünk össze, a keletről és nyugatról érkező autók és motorok pedig remekül megfértek egymás mellett!

Kétkerekűek közül talán a hirtelensárga Verhovina (ami amúgy egy Verhovinának álcázott 207-es Babetta – ezt az információt egyébként a tulajdonos, Tóth Barna pontosításának köszönhetjük), a kék Simson Star, illetve a Motorkuli (!) utánfutóval ellátott Jawa volt a kedvencünk, de láthattunk egy BMW R75-ös modellt is, melynek története egészen a II. világháború idejéig nyúlik vissza. Ha már a motoroknál tartunk, a tombolának idén egy 1988-as Romet Kadet volt a főnyereménye – sajnos lecsúsztunk róla, pedig szívesen hazahoztuk volna.

A négykerekűeknek szintén igen színes volt a felhozatala, a Fiat X1/9-től kezdve a Mercedes-Benz 190 SL-en át egészen egy 1936-os DKW F5-ösig akadt mindenből, amit csak kívánhattunk. Veterán USA vasakból sem volt hiány, egy Ford Mustang, illetve egy Cadillac Eldorado, továbbá egy Pontiac Firebird is tiszteletét tette a téren.

A klasszikus Bogárkák sem maradhattak ki a sorból, illetve ismerősként köszönthettük a nálunk már korábban bemutatott 1969-es Opel Rekord C Coupe-t, mely egy 1965-ös Kadettal a szomszédságában múlatta az időt.

Természetesen a keleti blokk járművei is szép számmal voltak jelen, gyönyörű Ezeröcsiket láthattunk, de Trabikból is volt néhány szép példány, és egy Škoda S100-as is gazdagította a felhozatalt, a mellette álló Volgáról már nem is szólva. Mi a már szintén jól ismert fagyis kabrió Wartburg mellé gurultunk be a 105S-sel, kétségtelen, hogy remekül mutatott egymás mellett a narancs és a sárga járgány.

Ahogy elkezdtek szállingózni hazafelé a kiállítók és a vendégek, már lehetett mozgolódni egy kicsit, ezért kihasználva az alkalmat csináltunk néhány címlapfotót a kalandunk főszereplőjéről, majd lassan mi is útnak indultunk. A színvonal, a hangulat, valamint a helyszín triója egyesülve a színes kiállítási darabokkal egyértelműen az egyik legkellemesebb rendezvénnyé emeli évről-évre a hajdúböszörményit, ami idén is a kedvenceink közé fog tartozni, pedig a szezon még csak most kezdődik…

Cikk: Bense Róbert

Fotók: Bense Róbert, Kocsis Gábor, Tóthné Hammel Edit

Csatlakozzatok hozzánk Instagramon is, ha naprakészek szeretnétek maradni a Škoda-kalanddal kapcsolatosan!

A Škoda-kaland fő támogatói: Duna Autó Zrt.Suzuki Barta CégcsoportFortuna Bt.Vacer Trade Kft., Motoparts Webáruház, DS Car Autómentő Kft.

ecotrex

Kapcsolódó tartalmak

'Fel a tetejéhez' gomb