ARO 24 – terepdoboz

Itthon keveseknek kell bemutatni a román márkanevet, mely igencsak vegyes érzéseket ébreszthet azokban, akiknek köze volt az ARO modelljeihez. Egyrészről pozitívumként szokták emlegetni az árát és a terepképességeit, másrészről viszont a korrózió és a megbízhatatlanság szinonimájaként is szerepel az autós szótárakban. Az ARO megítélése helyett azonban inkább nézzük meg, hogy honnan indult a 24-es típus, és milyen főbb jellemzőkkel bírt.

Ehhez dukál egy kis háttértörténet is, hiszen az ARO 1957-es alapítása után még eltelt 15 év, mire a 24 piacra került. Az eleinte még IMS néven futó gyártó a GAZ 69-es román átirataként említhető IMS-57-tel debütált, ám a kézzel összeszerelt példányok száma még az ezer darabot sem érte el. Az Auto Romania-ra, azaz ARO-ra átnevezett márka az M59, majd az M461-es modellekből már jóval többet gyártott, de a sikert az 1972-ben bemutatott ARO 24 hozta meg.

Az akkoriban divatos terepjáró-dizájnnal látták el, és több változatban is elérhetővé vált, létezett platós és ponyvás kivitele is. Érdekessége, hogy az első lámpák a Dacia 1300-ból származtak, egészen 1977-ig ezzel is szerelték az 24-et. Az ARO ezzel a modelljével nem csupán Romániában vetette meg a lábát, a legyártott példányok jelentős részét ugyanis a nyugati piacra exportálták. Portugáliában Portaro, Spanyolországban pedig Hisparo névvel forgalmazták.

Sikere az ára mellett a viszonylag jó terepjáró képességeknek (250-285 mm-es hasmagasság jellemezte), valamint a motorválasztéknak volt köszönhető, 7 benzines, és 9 dízel közül lehetett választani, a Toyota, a Chrysler, a Ford, valamint a Cosworth (!) is biztosított számukra erőforrásokat, utóbbi 4 literes 206 lóerős V6-osával a paletta csúcsát jelentette! A belépő, 2.5 literes, 67 lovas motort az ARO fejlesztette. 1977-től 1995-ig három kisebb ráncfelvarrást eszközöltek a 24-esen, és végül egészen a márka megszűnéséig, azaz 2006-ig gyártásban maradt.