Keleti vasak
-
Porschéból Zaporozsec? Lehetséges!
Na persze nem a szó legszorosabban vett értelmében, de egy fehéroroszországi tuningműhely mégis úgy gondolta, hogy ezt a furcsa szerepcserét…
Tovább » -
A hajdúböszörményi veterán kiállításon jártunk – galéria
Természetesen a Daciával, úgyhogy az egészről lesz egy nagyobb összefoglaló, beleértve a 350+ kilométeres utunkat, és a debreceni, Retropartyzános kitérőnket…meg…
Tovább » -
Katonai járműtemető
A roncsvadászat egyszerre érdekes és kissé szomorú műfaj, ebben az Oroszországban készített videóban pedig még egy adag borzongás is jár…
Tovább » -
Retropartyzánok – szombati képes összefoglaló
Útra keltünk tegnap a Daciánkkal és ellátogattunk többek között az idén Debrecenbe költözött Retropartyzánokra is. Az egykori Gördülőcsapágy Művek gyárépületei…
Tovább » -
Bodensee-Klassik – legendás Škodák a rajtvonalon
Történetének négy alapvetően eltérő karakterű mérföldkövével volt jelen a Škoda az immár nyolcadik alkalommal megrendezett Bodensee-Klassik mezőnyében. A német és…
Tovább » -
Az Autotech Future veteránjai – galéria
Kicsit csalóka lehet a cím, hiszen egy „Autotech Future” elnevezésű rendezvényen nem feltétlenül számítana veteránokra az egyszeri érdeklődő, azonban csakúgy,…
Tovább » -
Programajánló: Retropartyzánok VII.
Az egész jövő hétvégét érdemes a Hajdúság környékén tölteni, hiszen a hajdúböszörményi veterán kiállítás mellett a Debrecenbe költöző Retropartyzánok is…
Tovább » -
Programajánló: XV. Veterán Jármű Kiállítás és II. Hajdúsági Veterán Futam
Május 11-én ismét várja a veterán autók és motorok szerelmeseit Hajdúböszörmény, a XV. Veterán Jármű Kiállítás pedig ezúttal is kiegészül…
Tovább » -
Ember és gép együttes harca a láthatatlan gyilkos ellen
33 éve, 1986. április 26-án történt az atomenergiához köthető egyik legsúlyosabb katasztrófa, a Vlagyimir Iljics Lenin erőmű 4-es reaktorában. Ha…
Tovább »