fbpx

Chevrolet Corvette C1 1954-ből

Ha a Corvette-re gondoltok, nem ez az aranyos, bumfordi kabrió jut először az eszetekbe, ugye? Pedig innen indult a modell története, az eredetileg koncepciónak szánt C1 akkora érdeklődést generált, hogy a GM sorozatgyártásba küldte.

Az első teljes gyártási évből származik a videón látható Corvette, ebben az évben mindössze 3640 példány készült, a harmadát még csak el sem tudták adni 1954 végére. Ekkor még csupán egyfajta erőforrással volt elérhető, a 3.9 literes Blue Fame nevet viselő motor 110 lóerős teljesítménnyel bírt, egy évre rá jött a 4.3 literes V8-as, ami már komolyabb erőt képviselt.

blank
Fotók: Gallery Aaldering

blank

Az egykoron 2774 dolláros alapáron piacra kerülő Corvette C1 nem volt kasszasiker, az 1963-ban megjelenő második generációt pedig már jóval sportosabb alapokra helyezték. Ennek ellenére a felvételeken látható modell ma már elég komoly értéket képvisel, átszámítva mintegy 26 millió forintért tudhatnánk magunkévá.

Kapcsolódó tartalmak

'Fel a tetejéhez' gomb