fbpx

Hétvégén rendezik meg a Balatonfüred Concours d’Elegance-t

Május 3-a és 5-e között ismét a lenyűgöző autócsodáké lesz a főszerep a Balaton északi partján: több mint ötven különleges, gyönyörű vagy éppen meghökkentő oldtimer és youngtimer jármű érkezik szerte Európából a balatonfüredi Tagore sétányra.

A tavaly mintegy 20 000 látogatót vonzó, a FIVA (Fédération Internationale des Véhicules Anciens / Történelmi Járművek Nemzetközi Szövetsége). A kiállított járművek között megtalálhatóak lesznek a vasfüggöny mögötti autóipar remekei, a 30-as évek gengszterautói az Egyesült Államokból és sok további különlegesség mellett art déco alkotások is. A rangidősök dobogóját egy 1904-es Aster, egy 1907-ben gyártott Lorraine-Dietrich és egy 1914-es FN foglalja majd el. A háromnapos program egy hagyományosnak mondható Győrből induló kergetőzéssel indul május 3-án, pénteken délután.

A járművek a Tagore sétányra 16 óra körül futnak be, a szépségverseny pedig szombat reggel kezdődik. A 14 kategóriában megmérettetett járművek kora estig tekinthetők meg a mólón. A VI. Balatonfüred Concours d’Elegance díjátadója vasárnap dél körül kezdődik, az ünnep zárásaként a járművek tiszteletkört tesznek Balatonfüred útjain.

Az ingyenesen látogatható VI. Balatonfüred Concours d’Elegance rendezvénnyel kapcsolatban az alábbi linken minden fontos információ megtalálható. A tavalyi összefoglalónkat ide kattintva olvashatjátok!

ecotrex

Kapcsolódó tartalmak

'Fel a tetejéhez' gomb