Histo Cup – baráti hangulat, merész manőverek
Évekkel ezelőtt teljesen véletlenül találtam rá erre a rendezvényre, miközben valami nyári programot kerestem. Túl sok információ nem állt rendelkezésre, csupán egy időterv és egy nagyjából pontos nevezési lista volt elérhető. De ennyi is elég volt, hogy adjak egy esélyt az akkor még több mint három óra autózásra lévő rendezvénynek, és egyáltalán nem bizonyult rossz döntésnek.
Azóta az újonnan átadott gyorsforgalmi utaknak hála már jóval gyorsabban elérhető Pannónia ringi versenyhétvége weboldala idén sem ígér semmi világra szóló különlegességet. Csak két napot, amikor nagyjából 150, jellemzően idősebb járművet a versenypályán is meghajtanak. És ennyi. És nem is kell semmi több!
A rendezvény szerencsére még mindig megtartotta azt a sajátosan nyugodt hangulatát, amit sehol máshol nem láttam még – ide értve a szervezők Szlovákiaringen tartott rendezvényét is. Valószínűleg ennek a legfőbb oka, hogy nem számítanak túl sok nézőre. Akik arra vetődnek, azokat szívesen látják, örömmel mutatják meg a járműveiket, és beszélnek az érdeklődőkkel, de a nap végére mégis inkább egy baráti társaság összejövetelének tűnik, mint valami profitorientált rendezvénynek. Ahol csak úgy mellékesen veterán autókkal versenyeznek is.
A paddockban szokásos köteleket, kordonokat és biztonsági őröket csak nehezen talál az ember, inkább egy kempinghez hasonlít a helyszín. A lakókocsik, lakóautók – esetleg felfújható gumimatraccal ellátott autószállító alkalmatosságok – mellett gyerekek szaladgálnak, családok, baráti társaságok ülnek a sörpadoknál, a bátrabbak pedig már a gyerekmedencében hűsölnek a szomszédos furgon árnyékában. Közben néhányan a sörsátor alatt parkoló versenygépek motorterében tűnnek el derékig.
Már ahol ez fizikailag lehetséges, mert míg a C3-as Corvette alapokra épített bestia orrát megkerülni is több emberes feladat, addig a kis Puchba már nagyobb sportértéke van elveszni. Közben egyik irányban a 70-es, 80-as évek formula autói állnak felbakolva, burkolatuktól megfosztva, míg egy másik helyen épp a Ford Capri és Escort motorok versenycélú átépítéseiből látható egymás mellett több különböző példa is.
Idén egyre erősebb a modernebb gépek mezőnye is. Jellemzően a különböző korú kupás 911-ek kerülnek elő a boxokból, de a Touring Car Open kategóriában az elmúlt 15 év versenygépeiből akadnak további érdekességek is, mint például a KTM X-Bow, 370Z vagy a márkakupás Seat Leon.
Aki kedveli a modernebb technikát, de a klasszikus formákról sem mondana le, az is megtalálhatta, amit keresett. A Spezialtourenwagen kategóriába simán belefér egy V6-os Honda S2000, egy tökéletesre reszelt Alfetta, vagy Grouppe 5-ösnek tűnő, de majdnem 5 literes motorral hajtott BMW E21.
Ennyire változatos felhozatalnál elkerülhetetlen, hogy különböző tudású autók egyszerre is a pályára kerüljenek. Emiatt néhány váratlan páros is egymásra talált a pályán. A Puch számára gyakorlatilag nem létező féktávok bőven visszahozták a Corvette C1 által egyenesben megszerzett előnyt, de lehetett kis elsőkerekes túraautókkal is brutális V8-al szerelt gépek ellen harcolni.
A legtöbb pilóta a géppark korához képest meglepően merészen versenyzett, így nem csak egy vérszegény felvonulás lett a délutánból. Szerencsére komolyabb eseteket nem láttunk, de 1-2 megpördülés, kisebb koccanás előfordult. A guminyomok jól mutatnak a Jaguar oldalán, a lámpát meg a hétvége utáni lakatolásig megfogja a ragasztószalag is – legalábbis nem tűnt úgy, hogy ezt a tulajok máshogy gondolnák.
Az utolsó Pannónia ringi látogatásom óta kimaradt két év, de szerencsére semmit sem vesztett a HistoCup a hangulatából. Szerencsére nem is látszik semmilyen törekvés, hogy a közeljövőben bármit is változtassanak a bevált recepten, így már most bérelt helye van a naptáramban a jövő évi futamnak. Csak a múltkori Ford GT40-et hoznák vissza még egyszer!
Janoch Ábel