Hyundai Accent 1.5 LS teszt – koreai útitárs

Jó ideig törtem a fejem azon, hogy melyik oldaláról fogjam meg mai alanyunkat, mert egyrészt, mint a használtpiac egyik némileg már elfelejtett szereplője is érdekes lehet, másrészt a korából fakadó állapotát is érdemes kiemelni. Viszont az Accent mégis azon modellek közé tartozik, mely az átlagos szaladgálós szerepkörébe tökéletesen beleillik. Ennél a pontnál kúszik közbe a kérdés: lehet érdekfeszítő egy hétköznapi, ám az utakról mára már erősen kikopott koreai igásló? Számomra mindenképp, és ennek köszönhetően meglepően sok gondolatot vetett fel bennem, ezeket igyekszem most koherens mondatokba rendezni.

Egy első generációs, 1996-os Accent került a látókörünkbe, abból az időszakból, amikor a Hyundai még csupán egy távol-keleti márka volt a sok közül, és a név hallatán a ventilátortól a mikrohullámú sütőig számos dologra asszociálhatott a kor magyar vásárlója. Nos, ez éppenséggel egy autó volt, nem feltétlenül erős presztízzsel, ennek megfelelően barátságos, nagyjából 1.5 millió forintos újkori árcédulával (ha valaki tud pontos árat írni facebook-kommentben, az nagyon szuper lenne). Azóta eltelt 22 év, a Hyundairól pedig már olyan autók juthatnak az eszünkbe, mint az i30, vagy épp a Kona. Maradt azonban még hírmondónak néhány régebbi darab, mint például ez is, ami kis szerencsével ugyan, de kiállta az idő próbáját.

Mégis mit kereshet az ember 150-200 ezer forint között? Nem boncolgatnám túl a kérdést, mert sosem érek a végére, de a használható autók száma ebben a keretben már eléggé leszűkül. Aztán egyszer csak itt volt ez az Accent, ami képekről egész pofásnak nézett ki, műszaki is volt rajta bőven, gondoltam nézzük meg, legfeljebb ha nagyon megrágcsálta már a rozsda, vagy egyéb módon húzza a belét, otthagyjuk. Nem így volt, ráadásul gyakorlatilag egy középkategóriás okostelefon árába került. Aztán az adásvételi megírása közben előkerült a 2016-ig vezetett szervizkönyv, a közelmúltban (előző 2 évben) végrehajtott javítások bejegyzéseivel. Illetve az is kiderült, hogy az elmúlt másfél évtizedben ment 38 ezer kilométert, ideje nagy részét pedig garázsban töltötte.

Úgy voltam vele, hogy bár a vásárlásnál csupán besegítettem, mégis megnézem magamnak jobban a szerzeményt. Aztán annyit nézegettem, hogy a végére egészen megtetszett, elvittem fotózni, egyszerűen adta magát a teszt, a történet pedig köré íródott.

Jó, nem mondom, az oldalán akad néhány lakkhiba, a jobb hátsóra meg került az évek során egy fényezési sérüléssel nem járó horpadás (ez a rozsda szempontjából nagyon nem mindegy), meg azt sem értettem, hogy miért nem a „kijelölt” helyére biggyesztették az első rendszámot. Emellett viszont makulátlanok a küszöbök, a hátsó íveket még időben, szépen javították, nincs körbetörve, tiszta és korróziómentes az alja. Persze mondhatjuk, hogy egy 1996-os gyártmány még nem olyan öreg, de valljuk be, a korabeli Hyundaiok többségével elbánt az idő vasfoga, szóval azért nem ez az állapot az általános.

Maga a forma egyébként egész kellemesen korosodik, gömbölyded idomok jellemzik, elöl mosolyog, hátul kicsit bumszli, abszolút a kilencvenes évek dizájnját követi a maga dél-koreai módján. A dísztárcsák még az eredetiek, az ablakra pattintott klasszik légterelők magyar gyártmányúak.

A külső összkép tehát rendben van, igaz a zárakra és a zsanérokra ráfért egy alapos kenés, de alapvetően teljesen kulturáltan csukódnak az ajtók, felesleges csapkodni őket. Az utastérben a korhoz illő szürke, puritán hangulatú elemek a meghatározóak, de itt is korrekt állapotok uralkodnak. Szépek az ajtóbelsők, a váltószoknya szintén, egyedül a műszerfali műanyagok kezdenek fáradni, a kormány alatt és a műszeregység fölötti részen is van már egy-egy repedés.

Az ülések viszont nincsenek kiszakadva vagy kiülve, szivacsosságuk ellenére egész kényelmesek. A helykínálat az első soron kiváló, de hátul is egész jól elfértem magam mögött. A fejtér még a 185 centis magasságomhoz képest is legalább 5-8 centit engedne. A csomagtér ránézésre óriási, a 303 literes űrtartalom ugyanakkor ma már legfeljebb átlagosnak számítana. Ettől még egész jól pakolható, magasra nyílik a csomagtérajtó, de hogy szövet miért nem jutott (vagy csak leszedték?) a támlára, az rejtély. Egyébként az LS szint nem tartogat magában túl sok extrát: rádió, szivargyújtó, hátsó szélvédőfűtés, állítható fejtámlák és háttámla, valamint állítható magasságú fényszóró jár.

Ami azonban engem jobban érdekelt, hogy mégis milyen vezetni? Az odáig rendben, hogy van benne 138 ezer kilométer, ettől még bőven lehetett volna szétesve akár a futómű, vagy esetleg a váltó. De nem volt. Kuplungot két éve cseréltek, akkor az első futóművét is felújították, így aztán tényleg nem lehetett ok a panaszra. Rosszabb utakon sem jött semmilyen baljós hang az egyébként meglepően komfortos felfüggesztés felől. Az ötsebességes manuális pontosan kapcsolható, ugyan kissé „műanyag” érzetű a váltás, de sem recsegés, sem bármiféle váltási nehézség nem érzékelhető. Elöl tárcsa, hátul dobfékek dolgoznak, megfelelő a hatásfokuk, ha óvatosan fékezünk, tipikusan elnyúlós érzetet tapasztalhatunk (korabeli Mazdákon, Suzukikon, Toyotákon is érezhető), kicsit jobban beletiporva aztán úgy áll meg, mintha kötelező lenne. 4.1 méteres hossza és 1.6 méteres szélessége jó manőverezhetőséget biztosít, fordulékony, jól terelgethető, bár magasabb sebességű kanyarbevételnél azért már érezhető némi oldaldőlés.

A leglényegesebb pont az 1.5-ös szívó benzines erőforrás, a G4EK kódjelű, 12 szelepes motor 87 lóerővel bír, csúcsnyomatéka 132 Nm. A 940 kilogrammos önsúly fényében nem meglepő módon jó dinamikát biztosít, a 0-100 valahol 10-11 másodperc között van, a hivatalos végsebesség pedig 180 km/óra. Kellemes, pörgős motor, nyoma sincs erőlködésnek, közvetlen a reakció a gázadásra. Ezen adatok mellé egyébként 7 liter körüli átlagfogyasztást párosíthatunk, ami szintén elfogadható adat.

Összességében ennyi pénzért meglepően kulturált autó benyomását kelti az Accent, de az sem titok, hogy többségük nem éppen ebben a kímélő üzemmódban töltötte az elmúlt éveket. Amire nagyon figyelni kell, az a korrózió, viharos gyorsasággal és csúnyán képes elbánni a karosszériával. Az Accent fenntartási költsége átlagosnak mondható, alkatrész van hozzá, nem is egy túl bonyolult szerkezet, azonban az átírás ebben az esetben már eléri a 60 ezer forintot, ezzel szintén számolni kell. A vételárak 170 és 350 ezer forint körül mozgolódnak, szerencsére (pontosabban a vásárlók szerencséjére) nem tartották az árukat, így – mondjuk egy Suzukival összehasonlítva – viszonylag olcsón ki lehet fogni egy-egy megkíméltebb darabot. Normál használat mellett, szem előtt tartva az esetlegesen felmerülő lakatolási költségeket – mert ne legyenek illúzióink, néhány éven belül biztosan meg fog jelenni rajta a rozsda – még bőven van pár szép és jó év ebben a példányban is.

Teszt | képek: Bense Róbert

Címkék

Kapcsolódó tartalmak