fbpx

II. RetróVasak Találkozó – Biatorbágy, 2017.09.23.

Idén sem feledkeztünk meg a találkozóról, látva a tavalyi látogatottságot és lelkesedést, egyértelmű volt, hogy 2017-ben is megismételjük a biatorbágyi összejövetelt. Sokan érdeklődtetek már az időpont és regisztrációs feltételek közül, de menetrendünk szerint elsőként a Lada-kalandot kellett teljes történetté kerekítenünk. Most, hogy ez megtörtént, az előző évhez hasonlóan 1 hónappal a találkozó előtt részletezzük a programokat, és megnyitjuk a regisztrációt is!

Néhány újítást bevezettünk, 2017-ben már nem e-mailen keresztül, hanem egy egyszerű online íven történik a jelentkezés az eseményre (lejjebb görgetve találjátok), ezt követően automatikus visszaigazolás jelzi, ha minden rendben ment! Természetesen bármilyen kérdés esetén állunk rendelkezésetekre, kérünk titeket, hogy a „Kapcsolat” menüpont alatt írjatok nekünk, igyekszünk gyorsan reagálni, mindenekelőtt viszont megelőznénk néhány felmerülő kérdést.

II. RetróVasak Találkozó

Milyen autókat/motorokat várunk a találkozóra?

25 év a korhatár, lehet keleti, vagy nyugati, ritka, vagy jól ismert, utolsó csavarig felújított, vagy nagypapa garázsából származó, mindennapi használatban lévő vas is, a lényeg, hogy a lelkesedésetek legyen a helyén!

Hány járművet tudunk befogadni? Hol tudtok parkolni, ha látogatóként érkeztek?

170 jármű a felső plafon, ezért szépen kérünk minden leendő kiállítót, hogy csak akkor regisztráljon, ha már biztos az érkezése! Biatorbágyon, a Gyöngyvirág utcában található helyszín 4 „szelvényre” van osztva, ebből harapnak ki egy kis darabot a kiszolgálóegységek, a padok, valamint a tesztvezetésre váró autók és standjaik, a fennmaradó rész mind a kiállítóké, és a látogatóék, azaz a tietek. Parkolásra ezúttal a vasútállomásnál, és környékén lesz lehetőség, a térképen pirossal jelöltük a találkozó bejáratát, zölddel pedig a parkolót!

II. RetróVasak Találkozó helyszín

Hol tudtok regisztrálni?

Az alábbi kis űrlapon, egészen szeptember 21-ig (vagy amíg a kiállítói helyek be nem telnek), ez kizárólag csak akkor szükséges, ha kiállítóként érkeztek, a látogatóknak nem kell regisztrálniuk! Kérünk titeket, hogy az adatokat pontosan, és minden kért részletre kiterjedően adjátok meg, illetve vesszővel válasszátok el őket. Ne feledjétek, 25 év a járművek korhatára, tehát 1992 szeptembere előtt gyártott autókat/motorokat várunk, ha ennél fiatalabb a járgány, úgy kérünk, ne regisztráljatok (persze látogatóként várunk titeket szeretettel)! Sikeres regisztrációt követően a weboldalon is visszajelzést kaptok, valamint automatikus e-mailben értesítünk mindenkit.

Update: a regisztrációt szeptember 10-én lezártuk, a kiállítói helyek megteltek, de természetesen látogatóként is érdemes kinézni szeptember 23-án a II. RetróVasak találkozóra! Köszönjük a hatalmas érdeklődést! 🙂

Milyen programok lesznek?

Újdonság, hogy idén lesz a találkozónak házigazdája is, Dr. Tordai István fog a mikrofonunk hangosabbik végén állni, az eseményről a SportVerdában is beszámolnak majd. Tavaly nagyon hiányoltátok a retrovasak.hu-s pólókat/bögréket/kulcstartókat, ezért idén a helyszínen lehet belőlük vásárolni, illetve előrendelni. Idén is lehetőség nyílik előadást tartani autótokról/motorotokról, (hangosítást biztosítunk a rendezvény teljes területén), ezzel kapcsolatos igényeiteket írásos üzenetben küldjétek el részünkre! Ha minden apróságról szeretnétek értesülni, akkor csatlakozzatok a facebook-eseményünkhöz is!

II. RetróVasak Találkozó program


Néhány kérés a kiállítók felé:

Nem akarjuk feleslegesen túlszabályozni a találkozót, azonban pár dolgot szeretnénk közölni veletek, illetve kérni tőletek:

-Nagyon figyeljetek és vigyázzatok egymásra, és egymás autóira, motorjaira, értéktárgyaira is!

-A gumiégetést és a nyélgázon csapatást senki ne demonstrálja, ez a rendezvény nem erről szól.

-Kérjük továbbá, hogy lehetőleg a Dózsa György utat keresztező körforgalom felől közelítsétek meg a Gyöngyvirág Utcai P+R parkoló területét, hiszen itt lesznek elszállásolva a kiállított járművek, és itt lesz a „bejárat” is. A beengedés és a felsorakozás 10-12 óra között, érkezési sorrendben történik majd, miután egyeztettük a regisztráció során megadott nevet és rendszámot. Csak azoknak tudunk kiállítói helyet biztosítani, akik a regisztrációval előzetesen jelezték érkezésüket, kérjük, ezt feltétlenül vegyétek figyelembe!

-Kijáratként a két parkoló közötti összekötőt, valamint a túlsó végén található kivezetőt jelöltük ki. Amennyiben korábbi időpontban távoznátok a kiállítói területről, feltétlenül keressétek meg a legközelebbi szervezőt, hogy a kivezető utat tudja biztosítani, kérjük, nagy körültekintéssel haladjatok végig a rendezvény területén! A terület elhagyása hivatalosan 17 órakor kezdődik meg.

-Bármilyen kérdés, vagy óhaj esetén keressétek a retrovasak.hu nyakpántos szervezőket, mindenben segítünk, amiben csak tudunk.

-A rendezvényen kép- és hangfelvétel készülhet, melyet a SportVerda című műsorban is bemutathatnak!


A találkozó facebook-eseménye ide kattintva érhető el.

A helyszínen mosdó használata, étkezési lehetőség biztosított.

A rendezvényen egészségügyi csapat teljesít szolgálatot.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Kapcsolatfelvétel: ide kattintva küldhetsz üzenetet nekünk, kollégáink rövidesen válaszolnak!

Szervezők: Kajári Zoltán | Bense Róbert


A II. RetróVasak találkozó támogatói: Lada Sipos, Fábián Kft., Suzuki Barta Cégcsoport


Lada


Fábián


Barta


Kapcsolódó tartalmak

'Fel a tetejéhez' gomb