Szombaton lesz a III. RetróVasak Találkozó
Elindult a visszaszámlálás, már nem kell sokat várni az idei RetróVasak Találkozóra, melyet szeptember 8-án tartunk Biatorbágyon! A főszerep természetesen idén is a kiállított retró autóké és motoroké, ám jó néhány kísérőprogrammal is készülünk.
A találkozóhoz kapcsolódó regisztrációs tudnivalókat, helyszínt, házirendet, valamint a fix programokat már jó néhány hete bejelentettük, ezekről ide kattintva olvashattok. Mostani beharangozónkban leginkább a fontosabb programpontokat vesszük újból sorra!
Fix programok:
-A Gyöngyvirág utcai P+R parkolóba reggel 9 órától kezdődik meg a beengedés, a találkozó hivatalos megnyitóját a kiállítók felsorakozása után tartjuk, ez 10-11 óra között várható.
-Ezt követően adjuk át idei „kalandautónkat”, azt az 1979-es Škoda 105S-t, mellyel tavasszal Csehországot, nyáron pedig Magyarországot is bejártuk!
-12-15 óra között a kiállítók bemutatóit hallhatjátok, a beszélgetéseket Dr. Tordai István, a SportVerda műsorvezetője, valamint a rendezvény házigazdája vezényli.
-15-16 óra között kisorsoljuk a tombola nyereményeit, a fődíj egy Babetta lesz, katt ide a részletekért.
Kísérőprogramok a helyszínen:
-Skoda, Suzuki, Peugeot, valamint Dacia és Hyundai modellek tesztvezetésének biztosítása a partnereink jóvoltából.
-Élménykörök a kétszeres magyar bajnok, jelenleg a TCR Európa kupában versenyző Nagy Dániellel, aki egy speciális festésű Hyundai i30-cal érkezik.
-Retró Lada rendőrautós élménykocsikázás.
-Régi idők játékai kiállítás.
Várunk mindenkit szeretettel, csatlakozzatok a rendezvény facebook-eseményéhez is, ahol folyamatos tájékoztatást kaphattok a III. RetróVasak Találkozóval kapcsolatosan!
A részvétel ingyenes, akik nem kiállítóként, hanem látogatóként érkeznek, azok a vasútállomásnál található parkolónál (Állomás utca) tudnak a legközelebb megállni.
A rendezvény támogatói: Duna Autó Zrt., Fábián Kft., Fortuna Bt., A Paksi Kávé, Autó Triplex Kft. – Renault Budakalász, Suzuki Barta Cégcsoport