fbpx

Lada-kaland – 17.|18. nap – Gyöngyös | Bélapátfalva

Ne feledjétek, hogy a túra támogatásával esélyt teremtetek magatoknak arra, hogy megnyerjétek a Lada 1200s-t, nem mellesleg ezzel egy jó célt is támogathattok, a részleteket itt olvashatjátok: retrovasak.hu/nyerd-meg-a-ladat/

Mint ahogy azt már az előző összefoglalóban is említettem, a Csepel Autó Gyártmánymúzeum szerda reggelre csúszott. 11-kor érkeztünk meg az Áti-Sziget telephelyére, mely az egykori Csepel Autógyár (a második világháború előtt pedig a Dunai Repülőgépgyár) helyszíne. Így hát nem is csoda, hogy a történelmi jelentőségű épületek között helyet kapott egy múzeum, ami a múlt előtt tiszteleg. Fejős Mihály támogatásával és közreműködésével valósult meg a kiállítás, mintegy 700 négyzetméteren, legendás gépeket felvonultatva, melyek magángyűjtemények részét képezik, és felbecsülhetetlen értéket képviselnek jelenlegi állapotukban. Az 59-es számú épület előtt már várt minket Békés György, aki remek hangulatú, és információkban gazdag tárlatvezetéssel gazdagította az ismereteinket. Megnézhettük közelebbről többek között a D-344.01-et egységes, zárt felépítménnyel, a D-705 nyergesvontatót, és a D-707.30 típusú tűzoltót, de az utolsó tehergépkocsit is láthattuk (Toldi – D-582.72), mely a gyárban készült. György említette, hogy várnak a gyűjteménybe B-300-as, D-350-es, továbbá 130-as Csepel terepjárót is! Ha Szigetszentmiklós környékén jártok, mindenképp szánjatok legalább 2-3 órát a díjmentesen látogatható tárlatra, tartalmas és emlékezetes élményben lesz részetek, az érkezés előtt viszont 2-3 nappal érdemes odatelefonálni.

Lada-kaland

Lada-kaland

Mielőtt Gyöngyös felé fordítottuk volna a Ladánk orrát, befutott Zoli is, méghozzá a piros, 1200-es kombijával, így készíthettünk néhány közös fotót. A még némileg viseletes autóról, annak történetéről, közeljövőbeli felújításáról részletesen olvashattok majd a retrovasak.hu-n, mi már nagyon várjuk, hogy miképp újul meg a patinás vas. Már bőven elmúlt dél, mire megkezdtük Icussal a közel 130 kilométeres etapunkat, melynek végállomása Vécs volt, ahol édesapáméknál pakoltuk ki csomagtartónk tartalmát, majd egy rövid kávészünetet követően már száguldottunk is tovább Gyöngyösre, a MaxiRádió stúdiójába. Időközben Zoli is autót váltott (szépen összefésültük a szálakat), már a Vestával érkezett a Jókai utcába, ahol Mikola Ferenc élesített mikrofonokkal várta a RetróVasak csapatát. A közel egyórás beszélgetést jövő héten hallgathatjátok a 92.4-en (a város közelében), de mivel volt fb-live adás is, ezért ide kattintva akár most is visszanézhetitek a vágatlan változatot.

Lada-kaland

A felvétel után a Gyöngyösi Állatkert parkolójához gurultunk, ahol egy a miénkhez igen hasonló autópárossal hozta össze a RetróVasak csapatát a sors, Huber Virgil és családja egy Lada 1200-essel és egy Vesta Lux-szal érkezett (előbbiről még fogtok olvasni nálunk), egy alternatív valóságban lehet, hogy pont így néz ki a Lada-kaland! Be is álltunk a két „nagypapa” közé a két „unokával”, hogy a lehető legjobban szemléltessük a párosítást!

Lada-kaland

Este még készítettünk néhány emlékezetes fotót a Mátrával a háttérben, melynek vonulatain hol egy zápor, hol pedig az egyre gyengülő napsugarak száguldottak végig, a tavalyi találkozásunkhoz hasonlóan ismét megmutatta tehát ezer arcát, megunhatatlan látványt nyújtva.

Lada-kaland

Ma reggel nem kevésbé szép helyekre vezetett tovább az utunk, immár átlépve a Lada-kaland 2000. kilométerét! Eger városán keresztülvágva Bélapátfalva volt a cél, ahol először a Bél-kő természetes és a bányászat által mesterséges módon kialakult sziklarengetege előtt parkoltuk le az 1200s-t, ahol nagy meglepetésünkre a csornai Vesta-tesztautóval, és egy testvérmodellel is összetalálkoztunk. Mivel volt bőven időnk, ezért a közeli Szilvásváradra is átgurultunk, ahol a Szalajka-völgyben töltődtünk kicsit.

Lada-kaland

Lada-kaland

Lada-kaland

Bélapátfalvára visszatérve a ciszterci kolostornál kötöttünk ki, szinte egyszerre érkeztünk meg Flaskay Tamás 1977-es 2101-esével. Konvojban mentünk át először a Lak-völgyi tóhoz, majd az Egercsehi Szénbánya szénrakodójához, utána pedig Egerbe, ahol a Bikavér Ünnepen megnéztük a helyi és környékbeli veteránokat.

Lada-kaland

Gál Dénes Volvo PV 544 F típusú, 1963-ból származó négykerekűje mellett láthattunk „autómentő” Barkas-t, Trabanttal a platóján, de hogy a Lada mellett maradjunk, egy csodálatos, almazöld színű kombinál is sikerült leejteni az állunkat. Kár lett volna kihagyni, köszönjük Tamáséknak, hogy elnavigáltak minket a helyszínre!

Lada-kaland

Lada-kaland

Holnap elhagyjuk a Mátra környékét, és egészen Polgárig autózunk, ahol három kedves „kollégával” és baráttal, Tonhajzer Arabellával, Mátó Zoltánnal, valamint Kathi Balázzsal közösen indulunk el a Béke Antal nevével fémjelzett, híres-neves „csirketelep” felé! Izgalmas lesz a Lada-kaland utolsó három napja is, szombaton Debrecen, vasárnap pedig Hajdúböszörmény következik.

A Lada-kaland következő (nyilvános) állomáspontja szombaton, Debrecenben, a LADA Ujhelyinél lesz, 15-18 óra között. A további programokért katt ide: https://retrovasak.hu/lada-kaland-helyszinek-programok/

A túráról kétnaponta fogunk bővebb helyzetjelentést adni a retrovasak.hu-n, de az összefoglalók mellett érdemes elnézni Instagram-oldalunkra is, ott szintén nyomon követhetitek az utunkat, és az éppen aktuális programokat, megállókat!

A Lada-kaland támogatói: Lada HungaryForex Kft.Retro-Auto Kft.Groho Team Kft.Fortuna Bt.Vacer Trade Kft.

Bense Róbert

ecotrex

Kapcsolódó tartalmak

'Fel a tetejéhez' gomb