Memento Park – a megkövült múlt
Aki követi a Dacia-kalandot, az hasábjainkon is találkozhatott a napokban a Memento Park nevével, ahová túránk első napján látogattunk el egy nagyobb konvojjal. A hely szelleme magával ragadó, és maga a szoborpark ötlete és megvalósítása is figyelemre méltó. Bár nem tipikusan RetróVasak-téma, mivel beengedték az autóinkat, ezért úgy gondoltam, hogy simán elfér itt egy kis sztori a parkról, hátha kedvet kaptok hozzá.

Többek között ezért is imádom az évenkénti túráinkat, olyan helyeket ismerhetek meg határokon innen és túl, ahová talán máskor el sem juthatnék, vagy még rosszabb: nem is biztos, hogy tudnék a létezésükről. Több hasonló beszámoló is volt már, az egyik kedvencem a párkányi ereklyevadászat volt, mellé sorakozott fel a Memento Park is.
Az 1993-ban megnyitott parkban 42, a szocializmus évei alatt állított, egykori köztéri szobrot láthatunk. A terület ma már fás, bokros, sokkalta barátságosabb, mint annak idején, amikor a hatalmas, murvás sétányt tényleg csak a még nagyobb szobrok szegélyezték. A kor szelleme így is körbelengi a helyszínt, már a díszletszerű, 12 méter magas, megalomániát idéző főbejárat is ezt hivatott éreztetni.
A kaputól jobbra egy szebb napokat is látott (Fiat Punto kormánnyal ellátott) Trabant áll. Balra szuvenírbolt, a furcsábbnál furcsább csecsebecsék között korabeli szovjet képeslapokat is lehet vásárolni, ennél már csak a híres fürdőnadrágos-fehér telefonos „nyaraló Brezsnyev” kép extrémebb.
Kicsit beljebb aztán feltárulnak az óriási, kőbe vésett, mégis szinte elevennek tűnő ideológiai megnyilvánulások. Megalkuvást nem tűrő, szigorú szobrok ezek. A külföldi turisták mosolyogva fotózgatják őket.
Az Osztapenko és a Steinmetz szobrok közé beállhattunk az autóinkkal, a háttérben a budafoki víztorony magasodott. A talapzatokat és a falakat fedő dísztéglák közül néhány már lehullott, a bejárat környékéről valami díszes induló szólt. A park felér egy időutazással, ha van rá másfél-két órátok, érdemes kinézni. További részletek a hivatalos weboldalon érhetők el.
Bense Róbert
Ez a beszámoló a Duna Autó Zrt. támogatásával jöhetett létre!