fbpx

Trabant-kaland – 2. nap / Szolnok

Reggel 10-kor indultunk Mezőtúrról, egy rövidebb szakasz következett, 46 kilométert tettünk meg Szolnokig, ám hiába a kisebb táv, mégis igen tartalmas volt a napunk. Ifj. Kánya Zoltán fogadott minket, a Turisztikai és Szabadidő Központban elfoglaltuk a szállásunkat, ezúton is szeretnénk köszönetünket kifejezni a szíves vendéglátásért. Dél körül nekiindultunk a városnak, a Polgári Védelmi kiállítás vettük célba, Kovács Antal, nyugállományú alezredes évtizedek óta végzett munkájának köszönhetően egy nagyon tartalmas tárlatot tekinthettünk meg, közeleg a Múzeumok Éjszakája, mindenkinek ajánljuk, hogy nézzen be, ha van rá lehetősége.

t16

Délután 5 óra környékén tértünk vissza a kempingbe, ahol a Trabant-kaland apropójából már gyülekeztek a veterán járművek, jöttek Nagykőrösről, Kabáról, Nagykátáról, és persze a legtöbben Szolnokról, autókkal és motorokkal egyaránt. Érkeztek Zsigulik, Trabantok (a mienk mellett többek között egy Tramp), de jött egy gyönyörű Zuk is, valamint egy Alfa Romeo Spider, Triumph Spitfire és egy Ford Mustang is. Legendás kétkerekűekkel – Junak, Dnepr, Pannonia – is találkozhattunk. Remek volt a hangulat, jár a köszönet minden résztvevőnek, rengeteget beszélgettünk, sztorizgattunk, természetesen erről több cikket is közlünk az elkövetkezendő napokban, hetekben, sőt egy plusz galériával holnap még jelentkezünk!

A holnapi napon Hajdúszoboszlóra gurulunk, megnézzük a Géptárat, majd Hajdúböszörménybe utazunk a Keleti Blogos srácokhoz, onnan is jelentkezünk remek autós sztorikkal!

Bense Róbert

Támogassátok a kalandot és nyerjétek meg a Trabantot, a részletekért katt ide!

ecotrex

Kapcsolódó tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

'Fel a tetejéhez' gomb