40 fontos Škoda Favorittal a BL-döntőre
Simon Wilson, brit vlogger nem arról híres, hogy luxuskörülmények között járja a világot, sőt. Igyekszik minél olcsóbban kijönni az utazásaiból, erre építette fel mostani kalandját is. A cél nagyon egyszerű volt: el kellene valahogyan jutni a szombati Bajnokok Ligája döntőre a Tottenham drukker barátjával és a testvérével együtt. Mivel a repülő drága mulatságnak tűnt, ezért úgy döntöttek, hogy autóval teszik meg az utat, méghozzá a lehető legolcsóbbal, amit csak találnak.
Ekkor jött a képbe egy Škoda Favorit – a 26 éves GLXi fénye ugyan kicsit megkopott az évek alatt, a rozsda is erőteljesen rágcsálni kezdte már, de a 40 fontos vételárat (és az ilyen-olyan felmerülő költségeket) tekintve még így is jóval barátságosabb voltak a költségek, mint a 800 fontos repülőjegy.
Így tehát megvették a Favoritot, majd az Anfield Road szomszédságából elindultak az idei BL-döntő helyszínére, Madridba. A Liverpool – Madrid útvonal egészen pontosan 1304 mérföld, 3 országon keresztül vezet, de ha minden jól megy, holnap este már a Wanda Metropolitano Stadion szomszédságában fog parkolni a Škoda. Mondjuk az igazi az lenne, ha a meccsre is sikerülne ennyi pénzből bejutni, a megspórolt jegyárból aztán további sok-sok Favoritra futná még…
Mindenesetre a történet első epizódja már fenn is van a youtube-on, vélhetően hamarosan lesz folytatása is, drukkolunk a srácoknak, hogy minden rendben menjen. Állításuk szerint legrosszabb esetben vonatra pattannak, reméljük erre nem kerül sor.