Dacia-kaland – 3-4. nap – Csolnok – Esztergom – Párkány – Pilisszentlélek
Kérjük támogasd a Dacia-kaland kezdeményezésén keresztül a Kis Szent Teréz Gyermekotthont, köszönjük! Részletek, további információk ide kattintva érhetőek el.
Ki gondolná, hogy mennyi meló van egy nagyobb autós csoport koordinálásában? Eddig többnyire csak egy-két kalandnapot konvojoztunk, akkor is általában csak pár tagból álltunk, könnyű dolgunk volt. Itt viszont most 10-12 között változik a létszám, és azt hamar megtanultam, hogy mi a két kulcsszó: figyelem és csapatjáték. Roppant élvezetesek így a kilométerek, és mint oly sokszor, most is azt érzem, hogy az esetek többségében nem a cél, hanem az út a fontos!
Egy pillanatra ugorjunk vissza szombat estére, Tatáról megérkezve egy utolsó neszmélyi csoportképre még összeálltunk. A Vöcsök 1 szárnyashajó mellett felsorakozva ismételten egy hamisíthatatlan, retró hangulatképet sikerült megörökíteni. A Neszmélyen eltöltött két este egyébként is békebeli volt. A külvilág a szinte zéró térerő miatt kizárva, dunai hekk befogadva, pálinka behűtve, a parton pedig mindenütt Daciák.
Két kerek napot követően – hogy stílszerű legyek – új irányba állítottuk az árbocot, Csolnokot céloztuk meg, egészen pontosan a következő szállásunkat, és igazából nem is nagyon kellett eköré programot szervezni, mert egyszerűen adták magukat a helyzetek. A vasárnapi napunkra nyugodtan mondhattuk, hogy spontán volt.
Először Tinnye felé indultunk, a szerpentines útvonalon időnként fel-felbukkant pár versenybringás, majd valamivel később az Üvegtigris jól ismert bódéja is, ahol meg is álltunk néhány fotóra.
A következő állomáspont már Csolnok volt, illetve lett volna, mert időközben tettünk egy benzinkutas kitérőt, ami a vártnál kicsit hosszabbra nyúlt. Történt ugyanis, hogy a kútra behajtva lényegében némi kétségbeesett kattogást követően beesett a kuplungpedálom. Az autómosóból pillanatok alatt egy rögtönzött boxutca lett, egy hajcsatból pedig csapszeg, öt perc múlva újra volt pedál. Merje csak valaki azt mondani, hogy a Daciás társadalom nem összetartó…
Sajnos néhány kilométerrel arrébb már nem segített az összefogás, igaz ekkor éppenséggel a konvojunk egyetlen Renault 12-esével adódott gond, ami ráadásképp automata váltós. A probléma is pont itt volt, nem akaródzott felváltani harmadik fokozatba. András és Ildi azzal a lendülettel el is kellett hogy induljanak Pécs felé, ahol átültek a manuál váltós 12-esükbe. Csak jelzem, Esztergom mellől startoltak valamikor 2 körül, és este 11 felé még láttam, ahogy megérkeztek a „csereautóval”. Nálam innentől ők lettek a hétvége hősei! Andrást ismerve biztos vagyok benne, hogy a gond rövidesen orvosolva lesz, de automata váltót értelemszerűen nem lehet az út szélén javítgatni, így az autócsere volt az egyetlen logikus megoldás.
A csapat többi tagjával együtt egy dorogi kanyarral zártuk a vasárnapunkat, a kilátóhoz tökön-babon át felgyalogolva gyönyörű kilátás nyílt a Dunakanyarra és a távolról is hatalmasnak tetsző Esztergomi Bazilikára. Másnap aztán közelebbről is megnéztük…
Gondoltam, ha már tegnap nem volt velünk a Dacia/Renault szelleme, hétfőre biztosan visszatér a hétvégi szabijáról. Mint később kiderült, csak fél napot dolgozott. A reggel hibátlanul indult, a bazilika lábához gurulva pózolgattunk a túraautókkal, majd ki-ki bátorsága szerint különböző magasságokban hódította meg a kupolát. Puding voltam, mert az első 260 után az utolsó 150 csigalépcsőt már nem másztam meg (győzött a tériszony), de a kilátás a kupola aljából is ilyen volt:
Gyors összetrombitálás után Párkány felé indultunk tovább, feltankoltam Kofolából, aztán gurultunk is vissza a Mária Valéria hídon át Esztergomba, majd Pilisszentlélekre. Egy nagyjából 8 kilométeres, szerpentinekkel dúsított út kellős közepén aztán úgy istenesen elkezdett rángatni a Dacia, nem jött rendesen a nafta…a falu leágazásáig még elvergődtem, aztán mire kettőt sikerült pislognom, motortető már nyitva, műtős team bemosakodva. A diagnózis pillanatok alatt megvolt, a srácok nem most láttak ilyet először. Üzemanyagszűrőben szaharai homokvihar nyomai, instant csere, benzincsőben dugulás, biciklipumpával megszüntetés.
Egy pillanatra elgondolkodtam, ha ez a péntek reggeli dugóban ér a nulláson, mennyire kerültem volna anyázásközeli állapotokba, így még rendesen felmérgelni sem volt időm magam. Ahogy ötleteltünk, hogy vajon mitől került az a sok mocsok (elsősorban) a szűrőbe, arra jutottunk, hogy az előző nap tankolt százas benzin olyan szépen és ügyesen átmosta a rendszert, hogy ez lett a végeredmény. Van egy olyan gyanúm, hogy ennek a meccsnek még lesz visszavágója, tartalékszűrőt mindenesetre nem árt újból bekészítenem.
Végül aztán csak megérkeztünk az ismert sorozatban „Pajkaszegre” keresztelt faluba, Teca kocsmájánál gyors hűsölés következett, majd azzal a lendülettel el is kellett hagynunk a helyszínt, mert már a forgatást készítették elő. Simán beleillettünk volna amúgy 1-2 jelenetbe.
Visszafelé Gyuri Daciája hagyta el valamelyik kanyarban az alapjáratát, így 2 nap alatt 4 gond lett a mérleg, ahogy a mostanában felkapott mémben mondanák: nem jó, de nem is tragikus.
A bütykölősdi az este további részében is folytatódott – többek között ezért is jött ilyen későn a mai összefoglaló. Hullottak még ki csontvázak a motortérből, de erről majd a következő beszámolóban, mindent azért nem akarok egyszerre ellőni. A hangulat a kisebb bökkenők ellenére is hibátlan, sőt, így van igazán közösségformáló hatása a túrának…
Cikk | fotók: Bense Róbert
A Dacia-kaland támogatói: Duna Autó Zrt., Motoparts Webáruház, Autotveszek.hu