Duna Autó Zrt.

Dacia-kaland – Nemzetközi Dacia Találkozón jártunk

Hajnali 4 óra, az 1310 párába burkolózva várta az indulást, én meg azt vártam, hogy lássak is valamit, hiszen még vissza kellett pakolnom a csomagtérbe. Félig nyitva tátongott, szellőztettem, este 8-kor még benzint takarítottam belőle, mivel egy kis túltankolás okán a jeladó körüli gumigyűrűnél kiszivárgott némi nafta. Ment vissza a szőnyeg, a kerékkulcs, plusz egy 6 kilós tűzoltókészülék is. Nem, nem vagyok ennyire paranoiás, csupán az van, hogy a határon túl már kötelező tartozéknak számít. Szatmárnémeti volt ugyanis a szombati úti célunk. Egy nap, 540 kilométer, rengeteg Dacia. Ez volt a terv. Maradéktalanul teljesült is!

Valamikor fél öt előtt pár perccel indultam neki, a szomszéd utcában már készültek a bódéban a lángosok, egyébként csendes volt még minden. Egészen addig, míg ki nem értem a 4-esre. A felkelő nap tűztengerré változtatta az aszfaltot, unottan követték egymást a kamionok, én meg eldöcögtem 90 környékén a Daciával. A szántóföldeken ülő köd lassacskán felszállt, fél hét körül aztán meg is érkeztem Hajdúböszörménybe. Szatmárnémetiig és vissza Balázs vezetett, előtte még kellett egy kicsit bütykölgetni az alapjáraton, mert hajlamos volt egyszer-egyszer lefulladni az autó. Gyakorlatilag ez volt az egyetlen említeni való műszaki történés az egész út alatt, tökéletesen tette a dolgát a Dacia.

A leggyorsabb útvonalat választottuk, igaz 10-re voltunk hivatalosak, de hiába volt még csak 7 körül, az időeltolódással számolnunk kellett. A nyírábrányi határátkelő felé vettük az irányt, így nagyjából 15 percet spóroltunk. Átlépés után még egy gyors Rovinieta-ellenőrzésre beszaladtam az első útba eső vásárlási ponton. Megrendeltem én online az egyhetes jogosultságot, de visszaigazolást már nem kaptam. Szerencsére nem volt ezzel sem gond, így folytattuk utunkat.

Helyi idő szerint tíz óra után pár perccel már Szatmárnémetiben voltunk, a legőrültebb körforgalmak közepette keresgéltük a találkozási pontot, azaz a Dacia múzeumot. Végül aztán megláttunk egy nagyobb veterán konvojt, hozzájuk becsatlakozva végül egy ipari park belső udvarában tűnt fel a Dacia múzeum.

Kisvártatva teljesen megtelt az előtte található terület, többségében Daciával, de azért voltak itt más járgányok is. Olyanok is, amikre egyáltalán nem számítottunk. Tényleg nemzetközi volt a találkozó…

Akadt Tarpan 233, melynek műbőr belseje már ránézésre is minimum 73 fokot árasztott magából. Azért nagyon jól festett a felmatricázott bódé. Aztán voltak FSO Syrenák, szintén Lengyelországból, de a legnagyobb meglepetést talán az ukrán rendszámos Volga, meg a Csehországból érkező Oltcit okozta. Utóbbiból a múzeumban is volt egy, életemben nem láttam még két Oltcitot egyazon helyen, vélhetően nem is mostanában fog ez újra előfordulni.

Egyszer csak egy Polski Fiat kombi is begurult a telephelyre, közvetlenül előtte egy tűzpiros Dacia Coupé pózolt, hiába, azért ezek igazi szemcsemegék voltak. A kedvencem mégis a két „rat” stílusú Dacia volt, melyeken matrica hirdette, hogy Európa mely részeit járták be vele (többek között Magyarországot is).

Hol a telepen kókadozó román MAN-ek árnyékában hűsöltünk, hol benéztünk a múzeumba, ami nem volt nagy, ellenben maga a léte egy igen szimpatikus kezdeményezésen alapul. Környékbeli gyűjtők úgy gondolták, hogy megosztják hobbijukat másokkal is, így a „közösségi garázsból” végül egy múzeumot alakítottak ki. A legnagyobb különlegesség talán az 1100-as volt, de az átmeneti, rendőrségi 1310-es sem épp mindennapi látvány.

Dél körül szépen-lassan mindenki elfoglalta a helyét az autójában, majd kígyózó sorokban, saccra legalább 80 autóból álló konvoj indult meg rendőri felvezetéssel Szatmárnémeti főterére. A körforgalmakat lezárták, akik mégis megpróbáltak volna besunnyogni, azokra igencsak szúrós szemmel néztek a síppal figyelmeztető rendőrök.

A felsorakozás nem volt egyszerű dolog, lévén hatalmas tömeg várta az érkezőket. Sokan odajöttek a mi Daciánkhoz is, meglepődtek magyar rendszámos mivoltán, ha minden igaz, a miénk volt az egyetlen. A hangulat remek volt, a főszervező, George megköszönte, hogy eljöttünk. Megérte megszervezni ezt a napot is, egy barátságos közösséget ismerhettünk meg. Mielőtt még a legnagyobb tömeg megindult volna, fényképezők és látogatók gyűrűjében kigurultunk a térről, hogy visszatérjünk még pár gyors fotóra a Dacia múzeum elé.

Visszafelé már Csengersimánál léptük át a határt, mostanáig pedig ez volt az eddigi leghosszabb egybefüggő, egynapos út a Daciával. Összességében már nagyjából 1200 kilométer köthető az idei kalandútjainkhoz, és még hol van a nyár többi része…hamarosan ismét beszámolóval készülünk, majd ráfordulunk az „50 éves a mi Daciánk túrára”.

Itt követhetitek a Dacia-kalandot!

Cikk | fotók: Bense Róbert

A Dacia-kaland fő támogatói: Duna Autó Zrt.Fortuna Bt., Motoparts Webáruház, Autotveszek.hu 

Lotus Cleaning retrovasak.hu
Címkék

Kapcsolódó tartalmak