Pininfarina Spider 2000 – bársonyos őszinteség

Az autóm 1980-as gyártású, Pininfarina Spider 2000-es. Ezt a típust 1966 és 1984 között gyártották, először Fiat 124 Sport Spider, majd a második, kissé módosított generációt a Pininfarina műhelyében. Az enyém már a CS0 kódjelű, 2000-es hengerenkénti befecskendezős DOHC motorral bír. Ez volt az első év, amikor beszerelték a korábbi 1,4, 1,6, majd 1,8 literes erőforrások helyére. Az amerikai piac azonban további méretnövekedést kívánt meg, illetve a katalizátor is egyre fontosabb lett az ottani előírások miatt.

Ez a modell is Amerikából lett behozva 2013-végén egy kint dolgozó magyar honfitársunk által. Az autóban mindössze 35 000 mérföld volt és 1998-tól állt letakarva egy pajtában, emiatt is került importra. A kocsin hagyott nyomot az idő, de egyáltalán nem volt vészes a korához és a korabeli olasz üregvédelemhez képest. Aki behozta végül nem tudta bevállalni a restaurálást, így került szakértő kezekbe egy rutinos oldtimereshez, aki a maga részére készítette el, apró részletekre is ügyelve.

Ez az alaposság látszott a már általam eszközölt kisebb átalakítások alatt, olyan helyeken is gondos kivitelezésbe akadtam, ahol nem lett volna feltétlen „muszáj”. A kocsi csavarjaira lett szétszedve és vagy új alkatrészekkel, vagy a meglévő elemek homokszórásával, galvanizálásával és festésével lett újjávarázsolva. Én ebben az állapotában vettem meg egy éve, mert a felújító gazda egy másik projektjében eléggé elszámolta magát és pénzzé kellett tennie…nekem pedig kapóra jött, mert mindig is egy békebeli olasz gépről álmodtam, főként, hogy Spider / Roadster kategóriáról beszélünk.

A modell már alapban négy tárcsafékkel és 5 sebességes váltóval jött ki ’66-ban, ami akkor nagy szó volt, a DOHC motorokról nem is beszélve. A futómű és útfekvés a mai napig megállja a helyét, kanyargósabb országutakon, szerpentines részen a mai középkategóriás átlagos autók nem hagyják el. A 70-es évek elején a Fiat ezzel a modell is ment a Rally VB-n, volt Abarth kivitele, ami ma a gyűjtők féltett kincse, lévén pár száz darab maradt belőle fent a legyártott ezerből. A kocsit tovább csinosítottam kicsit én is, saját ízlésem szerint. A motorhoz nem kellett nyúlni, az ma is bársonyosan csendesen fut, igazolva a km állását, egy csepp olajat nem eszik és a fogyasztása is meglepően jó, országúton 90-100 tempóval krúzolva megelégszik 7 literrel.

Így inkább a kocsi belsejében végeztem pár esztétikai „tuningot”, mint pl. a fakormány és rózsagyökér fa váltógomb beszerelése, a gyári dió színű fa műszerfalpanel cseréje mahagóni színvilágra, illetve a hátsó üléshuzatot cseréltem le pár folt miatt, az elsők még teljesen az eredetiek, csak egy mélytisztítást igényelt a restauráció során.

Kapott még egy új kardánboxot, fűtéskapcsolókat, no meg a mérföldes óra lett KMH-sra cserélve. Érdekességképpen ezek a Veglia eredeti órák már nem beszerezhetőek, ezért a róla készült másolat, a 2103-as ezeröcsi óráját (!) kapta meg újonnan. Ismerős is több eredeti óra a kocsiból, lévén az oroszok a 124-es-ből „vitték el” azokat. Az időjelző például teljesen azonos kivitelű, csak Veglia gyártású.

Egyébként a futóműben is több helyen tetten érhető a rokonság. Némi kopogás miatt cseréltem a gömbcsapágyat és megrendeltem a német honlapról az eredeti utángyártottat. Nos, a végén egy jó minőségű, 2103-hoz gyártott Francia csapágy lett a befutó, azóta is hibátlanul működik. Az autóba kb. 2000 km-t tettem bele és élvezek vele minden megtett métert. Őszinte, direkt kocsi, aki vezetett már jól belőtt, hibátlanul működő ezeröcsit, annak ismerős lehet, azzal a különbséggel, hogy alul sokkal nyomatékosabb, az alacsony súlypont miatt (Ferraris magasság a 122 cm-el) pedig jóval nagyobb kanyarsebességre képes. Meg persze a tető is hiányzik, illetve nem hiányzik felül.

Több találkozót megjárt már, főként Ausztriában és elég sokan érdeklődnek iránta. Ennek főleg az az oka, hogy a 19 éves rekordhosszú gyártási periódus alatt viszonylag sokat gyártottak belőle (évi kb. tízezret), de ennek mindössze 10% került az EU piacaira, döntő többsége az USA-ban landolt. Emiatt is van belőle kevesebb a kontinensen, mint pl. Alfa Spiderből. Nem mellékesen ez a kocsi kínál +2 ülést is hátul, ami két közepes gyermek esetében még megfelelő helyet ad középtávon, így a családom is nagyon élvezi.

A kocsi még nem látott esőt a felújítás óta, így az alja is olyan, mint a teteje, próbálom is megőrizni ezt, csak verőfényes napsütésben kerül elő, különben letakarva áll a garázsban, ahogy az ilyen kocsiknak „illik”.

A részletes beszámolóért köszönet Páli Rómeónak, az autó tulajdonosának!