Hogyan kerültünk az atomvárostól egy apró településig, majd másnap Tolnából Bács-Kiskunig, végül pedig Jász-Nagykunig, és hogy jött ide egy 1973-as Rolls-Royce? Megannyi kínzó kérdésre adjuk meg a választ mai összefoglalónkban, melynek főszerepe természetesen ezúttal is a Škoda 105S-é!

A hétfői napunk túlzás nélkül extrém sűrűre sikerült. Általában igyekszünk faltól-falig kihasználni az aktuális kalandjaink napjait (mert aztán várhatunk a következőre újabb egy évet), de most aztán teljesen kimaxoltuk a rendelkezésre álló 24 órát. Reggel még Mezőszilason kezdtünk, a Fortuna Bt. előtt egy egész kis KGST-csokor jött össze, a Trabit már korábban teszteltük, a 2105-öst a későbbiekben fogjuk, a Škodát meg azért remélem már ismeritek.

Volt ám apropója ennek a kis összejövetelnek, már csak azért is, mert ebben a csarnokban újult meg a 105S motorja még valamikor késő télen, kora tavasszal. A születése után az újjászületése helyszínére is elhoztuk tehát a Škodánkat.

Sajnos túl sokat nem időzhettünk a társaságukban, mert Pakson már vártak minket pár ízletes, frissőrlésű kávéval, és néhány legalább olyan finom járgánnyal. Erre az útra nem mindennapi társ szegődött mellénk, egy 1973-as Rolls-Royce Silver Shadow személyében. Bízom benne, hogy keveseknek kell bemutatnom a „király hintóját”, korábban már ti is megismerhettétek a történetét. Azt mondjuk soha nem gondoltam volna, hogy egyszer egy Škodával párban fogja róni a kilométereket. Mindenesetre remek duót alkottak, nem kis feltűnést keltve. Első közös állomáspontunk a Rolls egykori tesztjének helyszíne volt, a Simontornyai Várnál kötelezővé tettük a megállást!

A Paksi Kávé elé megérkezve már várt minket egy 601-es, valamint egy 1992-es Lexus LS400. Úgy látszik, ez a furcsa párosok délutánja volt. A két nagyvasat beállítottuk egymás mellé, a keleti blokk járgányait szintén, így azért valamivel már egységesebb volt az összkép. Új értelmet nyert az „autók és kávé” kifejezés, ki ne szeretne hétfő délután egy presszót, vagy egy kapucsínót elszürcsölgetni néhány veterán és lassan veteránkorú járgány társaságában?

Mire végigkóstoltuk a repertoárt, már erősen a délutánba hajlottunk, így Medina felé fordítottuk a kormánykerekeket. Túlzás nélkül festői látvány fogadott minket a falutáblánál. Aprócska híd, tőle jobbra gémeskút, balra csúcsosodó templomtorony, az út mellett lovak legelésztek.

Ha mindez még nem lett volna elég, megérkezve szálláshelyünkre újabb szemcsemegék értek minket. Az Apponyi Kiskastély tökéletes helyszín azoknak, akik a természetnek, a veteránoknak, és az ezekhez kapcsolódó nyugalomnak hódolnak.

Az 1835 körül épült kastély utolsó lakója Dr. Gróf Apponyi Rezső volt, a háború után államosított épület 2002-ig iskolaként funkcionált, majd néhány évvel ezelőtt szállóvá varázsolták, méghozzá úgy, hogy a kor hangulatának rendeltek alá a társalgók és a szobák berendezéseit is. Olyan érzése van itt az embernek, mintha minden sarokból a múlt tekintene vissza ránk élénk, igényes, és letisztult formában.

A szőnyegekkel, színes lámpákkal tűzdelt szoba, a csupasz téglafalak, az arborétumnak is beillő kert, mind-mind olyan részletek, melyekben érdemes pár kép erejéig elmerülni. Mi is ezt tettük, az egész napos sürgés-forgás közepette egy perc nyugalom aranyat ért!

Ám nem csupán emiatt szerettünk volna itt megszállni. A kastély mellett fekvő étterem valóságos veterán csodákat rejt. Rögtön a bejáratnál egy 1968-as Aston Martin DB6-ba botlottunk, mellette egy Rolls-Royce Corniche parkolt, fölöttük pedig egy Danuvia. Mellettük meginni a reggeli kávét, na ez az, amit nem tudok leírni. Át kell élni! Néhány csokor levendulával arrébb egy kicsit fiatalabb, de már veteránkorú, 1987-es Rolls-Royce Silver Spirit állt, és ha van egy kis szerencsénk, még egy Bentley S2-est is láthattunk volna, sebaj, majd legközelebb. Egyébként az a legjobb az egészben, hogy az autók sofőrrel bérelhetőek is! Kétségkívül – és ez most részemről nem a reklám helye – a mindenkori túráink legmegkapóbb szállása volt ez.

Kedden reggel még tettünk egy medinai karikát, a nyugalom szigetéről azonban tovább kellett állni, és egészen Kecskemétig vezetett az utunk. Van ugyanis ott egy magánkiállítás, ahová minden becsületes autóbolondnak el kell egyszer látogatnia. Nem autók, nem motorok, még csak nem is járművek találhatóak itt, hanem rendszámok! Pontosítok: nagyon sok rendszám. Amikor a kerítés falától a garázs összes pontjáig mindenhol rögzített táblácskákat látsz, megszámlálhatatlan sok felségjelzéssel, akkor már tudod, hogy nem egy szimpla gyűjtővel van dolgod. Kenyeres Péter és Kenyeres Tamás 1990-ben kezdett el hódolni szenvedélyüknek, 2011-re pedig már több mint 11 ezer darabosra bővült a gyűjteményük, ezzel a Guinness Világrekordok közé is bekerültek.

Több mint 100 ország rendszámai láthatóak itt a régi magyar daraboktól (a B 7 a minisztérium egyik járművéé volt, a gyűjtemény egyik legbecsesebb darabja) egészen az amerikai táblákig, de még Észak-Koreából is akad egy (bambusz)rendszám, ne kérdezzétek, hogy azt miként sikerült beszerezni. Ezek mellett úgynevezett autómobiliák, jelvények, relikviák, de még régi olajosdobozok is láthatóak, a klubszobában pedig gyakorlatilag a padlón is rendszámokon lépdelhetünk.

Érkeztünkkor egyébként már várt ránk Mészáros Róbert, aki legnagyobb örömömre egy testvérmodellel jött, nem elég, hogy 105S, még az évjárat is egyezik, 1979-es gyártású! Kikonvojoztunk az egykori kecskeméti laktanyáig, és készítettünk néhány hangulatos fotót.

Robi közben elmesélte, hogy mindennapos használatban van az autója, pontosan egy éve vásárolta, és ugyan voltak hasfájásai a Škodának, korához képest megbízhatóan (na és persze stílusosan) teszi a dolgát. Megegyeztünk, hogyha minden jól alakul, a szeptember 8-ai III. RetróVasak Találkozón ismét egymás mellé parkoljuk a két járgányt. Úgy legyen!

A napot ismét egy motoros élménnyel zártuk, egy kedves barátunkhoz, Bakonyi Sacihoz, és családjához voltunk hivatalosak Nagykőrösre, ahol kettő csodálatos két- illetve háromkerekű került elő a garázsból. Testvére 1972-es ES250/2 Trophy-ja és édesapja oldalkocsis Pannóniája is teljes felújításon esett át. Utóbbi ráadásul családi emlék is, 53 éves kora ellenére pedig bármikor készen áll egy kis motoros kirándulásra – természetesen csakúgy, mint a Trophy. Sok további hangulatos kilométert kívánunk!

Nagyjából 230 kilométert utazva, este 6 óra körül érkeztünk meg Mezőtúrra, egyelőre még csak ideiglenesen, hiszen holnap már megyünk tovább Ópusztaszerre, csütörtökön pedig Hajdúböszörménybe, de erről már a következő összefoglalónkban olvashattok!

Bense Róbert

Ha még nem tudjátok, hogy mi is az a Škoda-kaland, nézzétek végig a már eddig megjelent cikkeinket, és csatlakozzatok hozzánk Instagramon is, ha naprakészek szeretnétek maradni!

Támogasd a túrát, nyerd meg a Škodát!

A Škoda-kaland fő támogatói: Duna Autó Zrt., Suzuki Barta Cégcsoport, Fortuna Bt., Vacer Trade Kft., PlázaCopy Siófok,  A Paksi Kávé, Rainbow Car Bt., Motoparts Webáruház, DS Car Autómentő Kft., Unique Store Kft.

The post Škoda-kaland – 15. | 16. nap – Mezőszilas, Paks, Medina, Kecskemét, Nagykőrös appeared first on Retrovasak.hu.

Újabb két nap, újabb kalandozások, átlépte a túra az 1000. kilométerét, megfordultunk a keszthelyi Škoda-találkozón is, és vasárnap már robogtunk is tovább Sopron felé. De előtte jöjjön a pénteki/szombati napok összefoglalója!

Lényegében a fővárosi nappal „átvágtunk” az országon, egyrészt szükség volt egy állomáspontra a Keszthely-Sopron-Szombathely háromszög előtt, másrészt Icu is csatlakozott végre a Škoda-kalandhoz! De ne rohanjunk ennyire előre. Hosszú és kissé idegtépő volt az út Budapestre, a 4-es felújításából/bővítéséből adódó dugók, forgalomkorlátozások változatos módon akasztották meg az utat. „Hamarabb forrok föl én, mint a Škoda…” – gondoltam magamban.

A Markó utcai Kresz Géza Mentőmúzeum volt a cél, ahová viszont a Fortuna Bt. egyik céges autójával gurultunk ki, lévén nem mertem volna a Škodában, az utcafronton hagyni az összes cuccomat, és a péntek délutáni csúcsban sem kívántam nyúzni az autónkat. Talán ennyi könnyítés belefért. Mindenesetre a kiállítás szuper volt, érdemes elnézni, azonban két dologra figyeljetek! Egyfelől a parkolás nem egyszerű a környéken, másfelől a veterán gépeket átköltöztették a Mohács utcába. Ezt egyébként éppen Győrfi Páltól és a múzeumos kollégáktól tudtam meg, mindenképp pótoljuk a Veteránbázist, sajnos péntek délután már nem volt lehetőség a bejelentkezésre. Ettől függetlenül a Markó utcai tárlat is tartogat bőséggel látnivalókat, korabeli fotókon, maketteken, modelleken elevenednek meg a régi korok mentőautói, az IFA Garantoktól, a Roburokon át, egészen a Nysákig. A hazai mentéstörténetet változatos installációkon lehet nyomon követni, a segédeszközök mellett a mentőrádiók alkalmazását, illetve a telefonközpont működését is megismerhetjük.

Megjegyezném, hogy a Geocaching rajongóknak is érdemes útba ejteni a múzeumot, meg is találtuk az ott elrejtett ládát, igazán mókás kis „mellékküldetés” volt!

Budapesten sem maradtunk azért veterános látnivaló nélkül, a Nádor utcában egy szépséges Opel Rekord C-be futottunk bele, csak nézzétek meg azt a hajlított hátsó lámpát, egészen kivételes (és kívánatos) megoldás!

Miután kicsit csendesedett a csúcs, keresztülvágtattam a Škodával Budapesten, végül pedig Biatorbágyon kötöttem ki, itt volt az aznapi szállásunk. Ennek apropójából a Viadukt alatt még készítettem néhány képet.

Másnap reggel, immár Icuval kiegészülve, Keszthely felé vettük az irányt. Laza 180 kilométer következett, szitáló esővel és egészen hűvös széllel párosítva. Az Inotal Erőműnél megálltunk néhány hangulatos fotóra, aztán a szélben „vitorlázgatva”, egész jó tempóban haladtunk a célunk felé.

Nagyjából fél egy körül már meg is érkeztünk Keszthelyre, illetve a Škoda-találkozó helyszínére, a Zala Kempingbe. Legnagyobb örömünkre ez egy családias, kedves hangulatú összejövetel, és még az előző esti/reggeli eső sem riasztotta el a márkatársakat. Nyoma sem mutatkozott zsúfoltságnak, a Balaton pedig karnyújtásnyira volt a Škodáktól, ennél jobb párosítást nehezen lehetett volna elképzelni. Ami nagy öröm volt számunkra, hogy nagyon sokan felismerték az autónkat, sokakkal beszéltünk néhány percet, elmeséltük az addigi élményeinket, illetve beszélgettünk a további tervekről. Remek délután volt, és egy igazán összetartó, kedves közösséget ismerhettünk meg.

Arról nem is beszélve, hogy a márka felhozatala igen színes volt, a teljesség igénye nélkül, 100-asok, 105-ösök, 120-asok, de még egy 130 RS és egy Octavia kombi is tiszteletét tette a rendezvényen. Közülük jó néhány autóval és tulajdonosaival egyébként találkoztunk már korábban, de akadtak határon túli látogatók is. Természetesen mi is beálltunk a dupla/szimpla kereklámpás és kockalámpás sorba, ha valamire, hát erre nagyon büszkék voltunk, jó érzés volt ennyi testvére között látni a tavaly ilyenkor még egy garázsban búslakodó 105S-ünket.

Az esti szállásunkkal kapcsolatosan akadt egy kis kalamajka, lényegében a foglalás nem volt rögzítve, és közben teltház lett. Azonnal a segítségünkre sietett Perger Zoli, ám minden igyekezetünk ellenére nem sikerült a környéken kiadó szobát találni. Mivel egyébként is találkoztunk volna Zolival (és fogunk is még 12-én), ezért aztán végül a lakókocsijukban sikerült berendezkedni, ezúton is hálás köszönetünk a szíves vendéglátásért! Találkozásunk oka eredetileg az lett volna, hogy 1-2 apróságot megnézzünk aknában a Škodán, lévén az 5 nap / 1000 km nem éppen kímélő használat, így egy-két helyen megcsöppent az olaj és a víz. Bilincsek és csavarok lazulhatnak meg a rezonanciától, és ez is volt a probléma, bár mint utóbb kiderült, másnap reggel is rá kellett még néznie Zolinak, de erről már a következő összefoglalóban.

A késő délután további részei sem múltak el kalandok nélkül, Zoli elvitt minket az Y házakhoz, amelyek közül az egyikbe fel is mehettünk, az épület tetejéről pedig páratlan kilátás nyílt a Tapolcai-medencére! A naplemente előtti arany órában csodás képeket lőhettünk.

Ezt követően Páhli Zoli bácsihoz vezetett az utunk, aki épp egy 9 napos németországi MZ túrára készül motoros társaival. Miután megmutatta otthoni gyűjteményét (többek között egy második világháborút is megjárt DKW 200-at – fogjátok majd látni), átgurultunk egy zárt telephelyre, ahol további kétkerekűek és néhány Trabi is megbújt (többek között egy épített Tramp).

Amilyen kétségbeejtően kezdődött a késő délutánunk a szálláshellyel kapcsolatos kavarás miatt, olyannyira remekül záródott az este. A napunk teljesen elment, valamikor 9 környékén kerültünk asztalhoz, így a tegnapi összefoglaló ezért tolódott mára, de azt hiszem, így is bőven megérte az élményekért cserébe!

Ha még nem tudjátok, hogy mi is az a Škoda-kaland, nézzétek végig a már eddig megjelent cikkeinket, és csatlakozzatok hozzánk Instagramon is, ha naprakészek szeretnétek maradni!

Cikk: Bense Róbert

Fotók: Bense Róbert, Demencze Ilona

Támogasd a túrát, nyerd meg a Škodát!

A Škoda-kaland fő támogatói: Duna Autó Zrt., Suzuki Barta Cégcsoport, Fortuna Bt., Vacer Trade Kft., PlázaCopy Siófok,  A Paksi Kávé, Rainbow Car Bt., Motoparts Webáruház, DS Car Autómentő Kft., Unique Store Kft.

The post Škoda-kaland – 5. | 6. nap – Budapest, Keszthely appeared first on Retrovasak.hu.

Ezek a hónapok tele voltak küzdelemmel, élményekkel, tervezgetéssel, kezdve a felújítástól, a csehországi úton át, egészen a nyári országjáró túránkig. Utóbbi a kirakós fontos része, de messze nem az egésze, ugyanis a kaland nem ér véget azzal, hogy július 23-án célba érünk a Škodával. De erről majd egy későbbi cikkben, ne is szaladjunk ennyire előre, hiszen még a túrát megelőző hetek is tartogattak izgalmakat.

Legutóbb ott tettük le a történetszálat, hogy a Škoda fényezése szinte megújult a szolnoki Rainbow Car Bt. által. Lazítani azonban ezek után sem volt idő, mivel több kisebb, ám annál látványosabb feladat volt még hátra. Az egyik nagy kérdés az volt, hogy mi legyen a dísztárcsákkal? A cseh kiruccanásunk alkalmával még nem volt fenn, de a nyári túrára mindenképp az autón akartuk tudni. A vásárláskor a teljes szett lekerült, meglehetősen szomorú állapotban, és már az újrakrómozásán gondolkodtunk. Mivel azonban ez egyrészt nem olcsó mulatság, másrészt nem is minden sarkon találni erre szakosodott műhelyt, ezért megpróbáltuk megmenteni a szettet. Négyből hármat hosszadalmas munkával sikerült szalonképes állapotba hozni, mindenféle polírszerrel és áldozatos horpadás-eltüntetéssel végül egész szép végeredmény sikerült elérni. A negyedik sajnos már salátásra rohadt, így helyette kerestünk egy cseredarabot. Egyébként meglepően nehéz volt feltenni őket, de végül mind szerencsésen a helyére került.

Aztán ott volt a sárfogó is, szinte esélytelennek tartottam, hogy bárhonnan is sikerül szerezni egy új párt, de a szerencse itt is ránk mosolygott, csak a Škoda-dombornyomást kellett rajta fehérré varázsolni. Ez viszonylag könnyű préda volt, és a következő feladat is annak tűnt, ám a vége eléggé szenvedős lett. Történetesen a hátsó lökhárító gumibabái különbözőek voltak, egyik kicsi, másik nagy. Nekem ez hetekig fel sem tűnt, de aztán mégiscsak úgy voltam vele, hogy ez így nem állapot, ha már elöl is nagyok vannak, hátul is legyen mindkettő nagy. Végül eljutott hozzám egy hibátlan pár, Sanyi bácsi műhelyében pedig szó szerint le kellett flexelni a lökösről a kicsit, mivel a belsejében lévő csavar anyukája teljesen rágyógyult, ráadásul az egész forgott, csak éppenséggel ráfogni nem lehetett. Öröm volt az ürömben, hogy így legalább volt lehetőségem pár közös fotót készíteni egy éppen a műhelyben álló 120 GLS-sel.

Miután már teljes pompájában tündökölt a 105S, a Keleti Blog csapatával közösen megszerveztük, majd le is forgattuk a Škoda-kaland felvezető kisfilmjét. Csakúgy, mint az első közös fotózás esetében, helyszínül részben ezúttal is a Téglagyár bejárata szolgált, igazán jó hangulatú nap volt, a végeredményt itt láthatjátok:

A következő héten aztán Budapestre vezetett a Škodánk útja, hiszen hátra volt még egy nagyon fontos mozzanat, méghozzá a szponzori matricáink felkerülése. Bonyolult, hosszadalmas, és nem utolsó sorban drága folyamatról van szó, de az egyenesen Siófokról érkező Pláza Copy csapata szépen megoldotta a feladatot. Soha ennyi matrica még nem volt a kalandautónkon, rengetegen álltak az idei túránk mögé is, ezúton is köszönjük! Egyszersmind mindenkit megnyugtatok, a matricák csak a túra idejére kerülnek fel, vélhetően ugyanez a profi csapat fogja őket eltávolítani is.

Ezt követően ismét hazahoztam Mezőtúrra az autót, még egy utolsó ellenőrzőlistán végigfutottam, és izgatottan várom, várjuk a hétfőt, hogy aztán 3 hétig úton legyünk a Škodával, remélhetőleg rengeteg élményt gyűjtve. Egyúttal szeretnénk megköszönni a retrovasak.hu csapata nevében a sok-sok támogatást, amit az elmúlt pár hónapban kaptunk, igazi csapatmunka volt, talán az egészből erre lehetünk a legbüszkébbek! A következő cikk már a túra első napjait fogja feldolgozni, az „Előzmények” menüpontból rövidesen a „Túra” menübe költözünk, kövessétek figyelemmel az utunkat továbbra is!

Ha még nem tudjátok, hogy mi is az a Škoda-kaland, nézzétek végig a már eddig megjelent cikkeinket, és csatlakozzatok hozzánk Instagramon is, ha naprakészek szeretnétek maradni!

Támogasd a túrát, nyerd meg a Škodát!

A Škoda-kaland fő támogatói: Duna Autó Zrt., Suzuki Barta Cégcsoport, Fortuna Bt., Vacer Trade Kft., PlázaCopy Siófok,  A Paksi Kávé, Rainbow Car Bt., Motoparts Webáruház, DS Car Autómentő Kft., Unique Store Kft.

The post Škoda-kaland – az utolsó simítások appeared first on Retrovasak.hu.