fbpx

Trabant-kaland – 4. nap / Debrecen

Végre összejött a találkozás Bellával és Makival, Trabantoztunk is egy alaposat Debrecenben, majd este a DKV telephelyén jártunk, ahol nosztalgiajáratokat, illetve kivont tömegközlekedési eszközöket láthattunk, valamint a múzeumok éjszakája keretében az emlékszoba is nyitva volt.

A reggelt még Hajdúszoboszlón töltöttük, mint ahogy a délelőttünket is, mely munkával telt, Csenge a képeket készítette elő, én pedig az esti cikket raktam össze. Dél körül indultunk el Debrecenbe, útközben pedig Michael Jackson kazetták szóltak, mi így emlékeztünk a pop királyára.

Kisvártatva megérkeztünk a cívisvárosba, bepakoltunk a Rózsa Panzióba, ahol a Róma fantázianevű szobát kaptuk, ami teljesen evidens, hiszen, mint tudjuk, minden út Rómába vezet! A Colosseum helyett azonban egy másik arénát indultunk megnézni, Bella és Maki az EMTC-klub két oszlopos tagja ugyanis városnéző körútra kalauzolt minket, az Oláh Gábor utcai stadion lelátóira is felmentünk, majd az új Nagyerdei stadionnál is lőttünk pár fotót. Visszafelé még beparkoltunk egy Skoda 110R mellé, nem volt nehéz észrevenni a sok autó között, lévén elég feltűnő jelenség. Utána beültünk a srácokkal a Péterfia Rock Sörözőbe, meccsnézős, pihengetős órák következtek, hogy aztán még elguruljunk Debrecen egyik jelképéhez, a Nagytemplomhoz is néhány kép erejéig. Remek délután volt!

t204

Miután elbúcsúztunk Belláéktól, a Salétrom utca felé indultunk, ahol a DKV emlékszobáját terveztük megnézni, ám a programunk időközben kibővült, hiszen a kocsiszínt, a kivont ZiU trolikat, valamint Bengáli villamosokat is körbefotózhattunk, és persze nosztalgiajáratokkal is találkoztunk. A kiállításon pedig számos, a debreceni tömegközlekedéshez köthető használati tárgy volt látható, a lyukasztótól a villamosvezető csizmájáig. Itt is szeretnénk megköszönni a szívélyes fogadtatást, jó volt megtapasztalni, hogy a DKV mennyire fontosnak tartja a régi értékeket is, ám mellette igyekeznek minden téren újítani, valamint megreformálni a helyi tömegközlekedést.

t211

Csengével átgurultunk Debrecenen az éjszaka közepén, még egy igazoltatásba „belefutottunk”, este 11 volt, mire visszaértünk a szállásunkra. A Trabant-kaland negyedik napja is mozgalmasra sikerült, ma már Nyíregyházán vagyunk, délután az állatparkban jártunk, most pedig nagyon drukkolunk a válogatottnak! Holnap Tokaj következik!

Bense Róbert

Támogassátok a kalandot és nyerjétek meg a Trabantot, a részletekért katt ide!

ecotrex

Kapcsolódó tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

'Fel a tetejéhez' gomb