fbpx

Trabant-kaland – 9./10. nap – Budapest / Dunaújváros

Miután búcsút vettünk a Mátrától és a festői Vécstől, elindultunk Budapest felé, laza száz kilométeres távolság következett, melynek végén Zolival, online lapcsaládunk tulajdonosával találkoztunk, aki már izgatottan várt minket, és egyből át is vette egy kicsit az irányítást Trabink felett.

Mert ugye ő is imád Trabantozni, ez nem is lehet meglepő, így aztán néhány óra erejéig autót cseréltünk, ami nagyon mulatságos volt, lévén annyira megszoktam már a kis pöfögőnket, hogy az 1-es BMW, ami ideiglenesen alám került, maga az ismeretlenség volt számomra, pedig a tesztelok.hu révén új/újabb autók is jutnak a szerkesztőségünkbe bőven. A lényeg az, hogy a szituáció a BMW-ben olyan volt, mint amire számítottam, több mint egy hét Trabantozás után már bizony kellett némi idő, hogy visszaszokjak a modern ketyerékhez. De ez csak egy kósza mellékszál, hiszen budapesti napunk egyik lényege a Csíkihegyek utcai fotózás volt, ahol már várt ránk két Trabantos, sajnos az egyikkel pont az utcába menet találkoztunk, el kellett indulnia, de azért megdicsérte a túrát és az ötletet, ezúton is köszönjük! A másik 601-es azonban csatlakozott hozzánk, egészen a nap végéig, a volán mögött Bajáki Péter ült, aki egy gyönyörű hatvoltos tulajdonosa. A Szomszédok-hangulatot így duplán sikerült megidézni, többen nosztalgikus mosollyal haladtak el a Trabik és a legendássá vált épület előtt, mi pedig elképzeltük, ahogy Taki bácsi piros Ladája, vagy a Nagy Fehér kétüteműje odagurul mellénk.

DSC_0651

A fotózás után az Andó Művek telephelyét látogattuk meg, ennél a pontnál kicsit csavartunk a programon, ugyanis az Álomautó múzeumot sajnos bezárták, Warvasovszky János autócsodáit pedig egy másik időpontban mutatjuk majd be a retrovasak.hu-n. Azonban az Andó Művek kitűnő választás volt, Andó Mihály stílusosan egy Barkasszal vitt el minket az igazi keleti gyöngyszemeket rejtő garázsához. Leesett az állunk a látványtól, a Zuktól az UAZ-on át, egészen a Kispókig minden megtalálható volt, többségét pedig ki is hozta nekünk a telep udvarába, ahol egy nagy placcon félkörívbe sorakoztattuk a járgányokat. Két Trabant is előkerült a garázsból, illetve Péter és a mi 601-esünk is beállt természetesen a többi kocsi közé. Csenge remek fotókat lőtt, még egy mozgatható állványra is felmászott, így magasabb pozícióból is készülhetett pár kép. Igazi élmény volt, ti se hagyjátok ki, hiszen retróvezetés címszó alatt ki lehet próbálni a járműpark tagjainak többségét!

DSC_0463

Másnap reggel 8 környékén egy gyors kávé/melegszendvics kombináció után tovább is indultunk Dunaújváros felé, útközben akadt egy kis kényszerszünet, néhányszor ugyanis megállt alattunk a Trabi, méghozzá akkor, mikor fel volt kapcsolva a világítása. Nem vacakoltunk, mert kicsit késésben voltunk, gyertyacsere következett (egy kukoricatábla tőszomszédságában), az előző garnitúra már eléggé feketéllett, így időszerű volt a dolog, minden problémánk meg is oldódott egyből, tovább is suhantunk a Szalki-sziget kempingjébe, ahová már Bús Csabával érkeztünk meg, aki egy 1996-os – az utolsó hazai szállítmányok egyikéből származó -, pompás állapotban lévő Lada 1500S-sel csatlakozott hozzánk, majd Schnell Ferenc is begurult Trabant kombijával. Időközben a kempingben már gyűltek a gall vasak, a hétvégi Liberté Francia Autós találkozóra, nézzetek ki ti is, ha arra jártok, különleges négykerekűekkel is találkozhattok! Mindeközben Csabával körbejártuk Dunaújvárost, a garázssorokon, valamint a Dunai Vasmű főbejáratánál is bőven lőtt képeket Csenge, a városi legendák előttünk keltek újra életre, nagyon „hangulatba jöttünk”, végül a Duna partján is tettünk egy kis kitérőt. Rengeteg fotós téma lett volna még, azonban el kellet foglalnunk a szállásunkat, ahova természetesen azóta már meg is érkeztünk, ez a cikk is épp ott íródik.

DSC_0643

DSC_0708

Holnap ráfordulunk a magyar tenger felé vezető útra, Balatonlellére, majd Vonyarcvashegyre gurulunk tovább, hosszú út következik, így a program képlékeny, az biztos, hogy néhány fotó készül majd a cirka 160 kilométeres út alatt!

Támogassátok a kalandot és nyerjétek meg a Trabantot, a részletekért katt ide!

A Trabant-kaland fő támogatója a Fábián Kft.

Bense Róbert

ecotrex

Kapcsolódó tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

'Fel a tetejéhez' gomb