fbpx

Matra M 530 – felejthetetlen forma

A hatvanas évek végén, hetvenes évek elején egyáltalán nem voltak ritkák a különleges, ámde sportos vonalakkal rendelkező, kis darabszámban gyártott autók. A Matra M 530-ból ugyan nem lett legenda és különösebben nagy sikereket sem tudott elérni, azonban egy nagyon érdekes szereplője volt az európai, azon belül is a francia autógyártásnak.

matra-530-02

1967-ben járunk, a Genfi Autószalonon egy meglepő formavilágú coupéval jelent meg a Matra, amely ekkor még a Djet nevet viselte, később azonban M 530-ra keresztelték át. A közel 4.2 méter hosszú, 2+2 üléses, első és hátsó csomagtartóval rendelkező, targatetővel ellátott jármű nem csupán a rejtett lámpa miatt volt érdekes látvány, hanem a lefelé hajló orrész miatt is. A műanyagból készült karosszériaidomoknak köszönhetően mindössze 840 kilogrammos, középmotoros autót V4-es Ford-erőforrással látták el, egészen pontosan a Taunustól örökölte az 1.7 literes, benzines blokkot. A négysebességes, manuális váltóval rendelkező modell végsebességét 172 km/órában határozták meg. Bármennyire is igyekeztek azonban sportos karaktert adni az M 530-nak, (a kinézetéből és a márkájából kiindulva – valahol jogosan is – jóval többet vártak tőle) a 70 lóerővel megáldott Matra gyengének találtatott.

5302

Nem ez volt azonban az egyetlen oka annak, hogy gyengén sikerült a piacra lépés, hiszen az értékesítéssel kapcsolatosan is voltak bonyodalmak. 1969-től a Simca vette a kezébe az M 530-at, a következő évben egy erősebb, 75 lovas (szintén Ford) motorral, és átdolgozott váltóművel igyekeztek vonzóbbá tenni a 935 kilogrammosra „hízott” Matra M 530LX-et, melynek maximális sebessége a gyári mérések alapján elérte a 175 km/órát. Ám ez a kivitel sem hozott áttörést, ezért 1971-ben bemutatták az SX-kivitelt, mely lényegében egy olcsóbb kiadása volt a típusnak, nem volt sem targatető, sem bukólámpák, helyette fix békaszemeket, illetve két középső fényszórót kapott, továbbá a beltérben is igyekeztek költséghatékony megoldásokat alkalmazni.

Sajnos az SX sem vált be, így 1973-ban, a 9609. példány előállítását követően (az LX-ből készült a legtöbb, 4731 darab) beszüntették az M 530-as gyártását, hogy átadhassa helyét a később jóval sikeresebbnek bizonyuló, már Simca-motorokkal szerelt Bagheeranak.

Bense Róbert

ecotrex

Kapcsolódó tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

'Fel a tetejéhez' gomb