Lada-kaland – az első fejezet
Már több mint két hónap telt el azóta, hogy bejelentettük a 2017-es túránkat, és most már töredelmesen bevallhatom, akkor a karácsonyfa alatt izgultam végig, hogy vajon mit fogtok szólni a Lada-kalandhoz. Még a bejgli sem kellett, csak azon kattogtam, hogy vajon jók-e a képek, egyértelmű-e, hogy milyen üzeneteket akarunk átadni az írással, és hogy mekkora érdeklődés fogadja kalandozásunk „második évadát”. Azóta kiderült, hogy több tízezren voltatok kíváncsiak az idei terveink beharangozójára, no és persze arra a Lada 1200s-re, ami a birtokunkba került. A zord téli hónapokban a megfelelési kényszerem az autónk iránti őszinte rajongássá szelídült, a csendes, szürke napokon pedig volt időm ismerkedni a Ladánkkal, még ha az időjárás nem is engedte túl gyakran, hogy kivigyem az utakra. Most végre itt a tavasz, csicseregnek a madarak, dorombol a Lada, kérdem én, kell ennél több? Vágjunk is bele a 2017-es Lada-kaland felvezetésébe!
Mint az előző évben, idén is az a koncepció, hogy a túra indulásáig (a hivatalos időpontra az egyeztetések miatt még várnotok kell) rendszeresen beszámoljunk a terveinkről és a történtekről, egészen a kezdetekig visszanyúlva. 2016 őszén, pontosabban szeptemberben, az első RetróVasak találkozó környékén kezdtünk neki a kutatásnak. Mindössze néhány napot tudtunk nyugodtan megülni a hátsónkon, a nyári kalandjaink, a Trabi-átadás körüli tennivalók, és a biatorbágyi, nagyjából 700 fős összejövetel motivált minket, pihenésre ilyenkor nem is lehet gondolni. A cél a Napnál is világosabb volt, Ladával vágunk neki a 2017-es túránknak!
Kockák és Samarák helyett azonban Ezeröcsiben gondolkodtunk, ám gyorsan be kellett látni, hogy az anyagi kereteink ehhez még nem elegendőek. Így alább adtuk a törekvéseinket, és az 1200/1200s-ek felé fordítottuk figyelmünket. Mielőtt bárki is azt gondolná, hogy milyen könnyű utat választottunk, elárulom, hogy Ladát sem sokkal egyszerűbb találni, mint Trabantot, bár vannak bőven szép példányok, de mi élményünk maradna, ha egy más által rendbe tett, tipi-topi állapotú darabbal furikáznánk körbe az országot?
A fenti képen jól látható, hogy honnan indultunk. Egy olyan autó kellett, amin van munka, de nincs porrá rohadva, amire sokáig vigyáztak, de már hagyott rajta nyomot az elmúlt 35 év. A lepukkant és a tökéletesnek tűnő Ladák közötti ingoványos terepre tévedtünk, gyanúsan olcsó, végtelenül túlárazott járgányokba, őszinte, vagy tisztán a profitra hajazó hirdetésekbe botlottunk.
Aztán egyszer csak a látóterünkbe került egy 1200s, 1982-ből…innen folytatjuk, méghozzá a vásárlással, a felismerésekkel, és az első közösen megtett méterekkel!
Bense Róbert
A Lada-kaland támogatói: Lada Hungary, Forex Kft., Retro-Auto Kft., Groho Team Kft., Fortuna Bt., Vacer Trade Kft.